Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - A nemzetközi törvényalkotás szervezése

A NEMZETKÖZI TÖRVÉNYALKOTÁS SZERVEZÉSE. az érzetből keletkezhetett, hogy erre a reformra nézve meg­érkezett az idők teljessége. Ez a megállapodás az 1907. évi második hágai béke­konferenczián jött létre; igénytelenségében kevesen vették észre, pedig világtörténelmi határnapot jelent annak elfogadása. Az értekezlet befejezése előtt ugyanis Amerika képviselői azt indít­ványozták, hogy a hágai értekezletek ezentúl nem csupán vala­mely hatalom meghívása folytán, hanem bizonyos megállapított időközökben automatice, minden külön kezdeményezés nélkül ismétlődjenek; ez az indítvány — meggyengitve ugyan e szavak­nak, «a mennyire a körülmények engedik» beszúrásával — el­fogadtatott, még pedig azzal a toldással, hogy az értekezlet egybegyülésének évét két évvel megelőzőleg nemzetközi bizott­ság küldessék ki, az értekezlet napirendjének megállapítása és a megoldandó kérdések előkészítése czéljából. íme a nemzetközi törvényhozás csirája! Az az egyetlen ma létező szerv, a mely általános érvényű nemzetközi jogalko­tásra illetékes, a nemzetek hivatalos képviselőinek congressusa, ezentúl periodice, előre megállapított időközökben akar tanács­kozásra egybegyűlni, hogy gondosan kiválasztott és előkészített anyaggal jogot alkosson, nem valamely alkalomszerűn fölmerült concrét szükséglettel vagy nehézséggel szemben, hanem a nem­zetek társadalmának állandó és általános szükségletei szerint, azzal az előrelátással és rendszerességgel, a mely a jól vezetett nemzeti törvényhozások munkáját irányítja. A nemzetközi jog­alkotás eddigi kapkodó módszerével szemben ez gyökeres for­dulatot jelent abban az irányban, a melyet bevezetőleg jelle­mezni iparkodtam. Igaz, hogy ez az első lépés egy uj területen még bizonyos ingadozással és bátortalansággal történt; a dip­lomácziai hagyományokhoz tartozó hátsó ajtó, abban a formulá­ban: «haa körülmények megengedik", még nyitva tartatott. Épen e hátsó ajtó bezárására irányul Bartholdnak a következő inter­parlamentáris értekezleten előadandó indítványa, mely szerint a hatalmak megkéretnének, hogy minden fenntartás nélkül hatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom