Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912 / 1. szám - A nemzetközi törvényalkotás szervezése
20 D? GRÓF APPONYI ALBERT léteinek körébe; de mig az elsőt, daczára az azt támogató pénzügyi és közgazdasági szempontok nyomásának, eddig egy lépéssel sem lehetett előbbre vinni, addig a második, a nemzetközi bíráskodás ügye rohamosan halad előbbre és állandóan megmarad a hatalmak értekezleteinek napirendjén. Ma a békemozgalom súlypontja teljesen az utóbbi kérdésre helyezkedett át; a a mozgalom minden tényezője az 1899. évi hágai értekezleten megalkotott nemzetközi birósági szervezet tökéletesbitésén, illetékességének kiterjesztésén, sőt a birói eljárás kötelezővé tételén fáradozik. Ez a munka pedig szükségkép odavezet a nemzetközi anyagi jog kiépítésének követeléséhez. A nemzetközi bíráskodás legerősebb hitű hivei ugyanis észrevették, hogy alkalmazása lehetőségének vannak bizonyos — helyesebben szólva: bizonytalan — határai, más szóval: hogy vannak, vagy lehetnek független nemzetek közt olyan viszályok, a melyek ez időszerint birói eldöntésre nem alkalmasak. Ennélfogva azok is, a kik a birói eljárás kötelező voltát akarták megállapítani, szükségét érezték valamely határ megvonásának és a közérzület azt akkép állapította meg: hogy nem kötelező a birói eljárás olyan kérdésekben, a melyek a nemzetek becsületét vagy létérdekeit érintik. Tényleg a legtöbb választott birósági szerződés ezzel a clausulával jött létre. És valóban, a nemzeti öntudat mai tartalma mellett alig látszott lehetőnek, hogy ez a fenntartás elejtessék. A további haladást tehát abban keresték, hogy a megszoritó clausula ismét egy ujabb clausulával szorittassék meg, hogy t. i. jelöltessenek meg azok a kérdések, a melyek sohasem tekinthetők a nemzeti becsület és létérdek tekintetei alá vonandóknak. Ilyenek volnának pl. a keres-' kedelmi szerződésekből s egyéb anyagi érdekekből eredő kérdések. Legújabban azonban az amerikai Egyesült Államok elnöke, a ki biróviselt ember és erős jogászi elme, merészen szakított ezzel a korlátozással. Olyan választott birósági szerződést kötött meg Angliával és készül megkötni más államokkal is, a mely-