Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - Az ági öröklés törvényhozási szabályozásáról

ró4 IRODALOM. volna összeegyeztethető, ha ilyen korlátját állami souverainitásunknak magaa magyar törvény állította volna fel. Ilyen önkorlátozó kijelentést azonban e törvény nem tartalmaz és pedig még a közös ügyek kezelési módjai tekintetében sem. Mert a mikor 69. §-ában azt mondja, hogy «e törvényczikknek azon rendeletei azonban, melyek a közös ügyek kezelésének módjára vonatkoznak, tettleg csak akkor fognak hatályba lépni, midőn azok tartalmához O Felségének a magyar koronához nem tartozó országai részökről is alkotmányos uton hozzájárultak)), akkor ez a magyar souverainitásnak nem valami önalkotta korlátja, hanem egyszerűen csak elismerése Ausztria souverainitásának is és egyszersmind Ausztria iránti józan loyalitással való kifejezésre juttatása annak, hogy e kérdések szabályozása Ausztria részéről sem történhetik máskép, mint alkotmányos módon. Mert hiszen a közös ügyek a souverain magyar állam és a souverain osztrák állam ügyei s igy azok kezelésének módjai mindkét félre egyöntetűen mindaddig, mig a két fél egymástól független, csakis akaratmegegyezéssel állapithatók meg. S midőn a közös ügyek kezelési szabályainak meghatározására az 1867 : XII. t.-cz. Ausztria részéről is alkotmányos utat supponál, csak a consequentiáit vonja le annak, a mit 5. §-ában hangsúlyoz, hogy t. i. «Ö Felsége alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait, azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti s azok alkotmányos befolyását sem mellőzheti». S ezzel csak ugyanazt teszi, mint a mit ily következtetéssel és ugyanily intentióval már a 23. §-ban is megtett, midőn «kimondja az országgyűlés, hogy O Felsége többi országaival érintkezni akar, mint alkotmányos népekkel mindkét fél függetlenségének megóvása mellett*. A közös ügyek kezelésének mai módja tehát lényegileg a két állam ennek létesítésére irányuló, alkotmányos uton kifejezett souverain akaratának megegyezésén alapszik. S ha ez a tény az 1867 : XII. t.-cz. erre vonatkozó intézkedéseinek lényegileg szerződéses jelleget adna is, még ez sem jelenthetné a magyar souverainitásnak önalkotta korlátját, mert hisz ennek az akaratmegegyezésnek a tartama időhöz kötve nincs. Csupán az együttes védelem kötelessége időhöz kötött, fennáll az uralkodó személyének azonossága tartamára, de arra nézve, hogy az együttes védelmi kötelesség teljesítésének az 1867 : XII. t.-cz.-ben megállapított kezelési módjai meddig maradjanak hatályban, időhatározás nem történt. S igy mindkét fél hozzájárulása csupán az akaratmegegyezés fenntartásához, avagy ujabb akaratmegegyezéssel való pótláshoz szükséges, de az akaratmegegyezés egyoldalú megszüntetésének a jogi lehetősége megvan. Természetes, hogy ez csak jogelvileg van igy. Mert hiszen az 1867 : XII. t.-cz. s a megfelelő osztrák jogszabály törvény. Törvényt pedig ott is, meg itt is a fejedelem hozzájárulása nélkül megváltoztatni nem lehet. S az uralkodó személyének azonossága biztosítja, hogy a pragmatica sanctióból folyó kötelességek teljesítésében a két törvényhozás egyikének egyoldalú ténye által chaotikus állapot elő ne állhasson. Tényleg tehát nemcsak a megváltoztatása, de a