Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - A törvényes vélelem természete

A TÖRVÉNYES VÉLELEM TERMÉSZETE. 95 vény az egyik esetben bizonyos tényálláshoz (a közös veszélyben elhaláshoz) az egyik jogi hatást kapcsolja, a másik esetben pedig, a melyben az előbbitől nem ugyan a ténybeli, hanem a jogi megítélés szempontjából lényeges különbséget lát (libertus), az egyébként hasonló tényálláshoz (közös veszélyben elhalás) egy más jogi hatást kapcsol. Attól a visszásságtól, a melylyel a valónak tekintés vagy a következtetés teóriája jár, akkor sem szabadulunk, ha a valónak tekintés helyébe a bebizonyitottnak való tekintést helyettesitjük, avagy pedig csupán csak a bizonyitási teher eltérő szabályozását látjuk a vélelemben. Mert hiszen a törvény, ha valamely jogalapitó stb. tényt bebizonyitottnak tekint, vagy azt kivánja, hogy a biró az ilyen tényt bizonyitás nélkül fektesse Ítéletének alapjául, erre a szabályozásra csak ugy juthat, ha ezt a tényt maga valónak tekinti. Azaz teljesen egyre megy, akár a valónak tekintést, akár a valónak tekintés perjogi következményeit szabja meg a törvény, a különbség csakis a szavakban van meg. A törvényhozó a vélelmet nem azért állítja fel, hogy azt a biró vagy bárki is utána gondolja, hanem a törvényhozó a vélelemben saját gondolatmenetét fejezi ki. Ez a gondolatmenet pedig az, hogy a törvényhozó czélszerüségi szempontból, a gyakorlatiasság, a jogszabály könnyebb alkalmazhatósága szempontjából, a hová különösen a bizonyitás megkönnyitése is tartozik, az ő eredeti, ideális tényállása mellé egy másik tényállást állit, és pedig vagy akként, hogy az eredeti tényállásnak egy részét kihagyja, elejti, vagy pedig akként, hogy egy másik, az ideális tényállástól qualitative is különböző tényállást állapit meg. Ebben a másik tényállásban az eredeti tényállás rendszerint mint többségi eset benne foglaltatik. Azaz a törvény approximál, az approximatio metódusát alkalmazza* lényegileg ugy, * L. erre nézve Iheringnek alapvető és a jogtudományban nézetem szerint még mindig kellően fel nem használt fejtegetéseit, Besitzwille, 144. és köv. 1., a melyeket a perbeli beismerésről irt értekezésemben (külön lenyomat a Jogt. Közi. 1907. évfo-