Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911 / 9. szám - Földes Béla: A Socialismus. 2 kötet [könyvismertetés]

yo8 RODALOM. nem foglalkozom — mondja a szerző is — mert ez csak egy kis szakkört érdekelne.* A szerző módszere és rendszere kizárja azt, hogy a «Socialismus» gazdag tartalmát kimerítően lehetne vagy kellene ismertetni. Bővebb jellem?ést főleg azok a fejezetek igényelnek, a melyekben a szerző saját nézeteit tolmácsolja. «A socialismus fogalma és lényege* czimü fejezet a szocializmust a XX. század alapvető problémájaként mutatja be. A XIX. század az egyén és az állam közötti viszonyt igyekezett tisztázni, a XX. századnak viszont az a feladata, hogy az ellentétet mérsékel|e, a mely az egyén politikai szabad-ága és az egyre általánosabb gazdasági függősége között támadt. Rámutat az emberiség csalódására, a mely a Rousseau-féle jogegyenlőségi fictio nyomán járt. A tőke egyre fokozódó uralma a társadalom újjászervezésének a kérdését helyezte előtérbe. «A modern szoczializmus nagyságát és mélységét — mondja szerzőnk — semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy abban a modern emberiség összes nagy eszméi összefonódnak. » Bár Földes nem megy el addig, hogy Bebellel a szoczializmust az emberi tevékenység összes köreire alkalmazott tudománynak nevezze, de a modern szoczializmust számos tudományszak közös eredőjeként ismeri el és munkájának egyik főérdekessége az, hogy a szoczializmust nemcsak mint gazdasági mozgalmat ismerteti, alapitóit nemcsak mint közgazdákat jellemzi, hanem azoknak reformtörekvéseit az egyéni és társadalmi élet egész mezejével szemben bírálja el. A szoczializmus fogalmának Stein Lőrincz tanításából kiinduló elemzése Földest a szoczializmus következő meghatározására vezeti: «A socialismus az a tan, mely a társadalom gazdasági szervezetének egy tökéletesebb, a közösséget a mainál teljesebben kifejező, az egyéni versenygazdaságot kizáró alakját fejtegeti* (I. 11. 1. ). A szoczializmusnak ez a meghatározása, a mely a társadalom megfelelő szervezetében látja az elhatározó különbséget az individualizmus és a szoczializmus között, elég tág arra, hogy a szoczializmus egész világtörténelmi áramlatát felölelje. Szerzőnk Pöhlmann, Gomperz és saját kutatásai nyomán kimutatja azt, hogy már a nagy hellén állambölcselők is szembe állitották a szélső individualizmussal a társadalmi felfogást, a mely a szabadság és tulajdonjogkérdéseket a közösség életfeltételeiből döntötte el és már ama szellemi fegyverekkel harczolt, a melyeket a legújabb társadalmi harczokban használnak. Míg Hellasban a kor szocziális eszméinek a tükrét a filozófusok munkái mutatták, Rómában a gyakorlati élet harczi jelszavává váltak és a szónokok ajakán hangzottak fel. Külön fejezet mutat rá a zsidóság és a kereszténység szerepére a szoczialisztikus eszmekincs felhalmozása körül. Az essaeusok kétszázesztendős sikeres kommunizmusa után Krisztus csak erkölcsi tanokat hirdet a szegények érdekében, de nem hirdet vagyonközösséget, mint egyes apostolok és nem támadja a magántulajdont oly hévvel, mint egyikmásik egyházatya. «A franczia forradalom* czimü fejezetben kimutatja