Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911 / 1. szám - Visszaható törvény és kártérítés

VISSZAHATÓ TÖRVÉNY ÉS KÁRTÉRÍTÉS. gálhatnak indokul arra, hogy a törvényjavaslatban tervezett és a gyújtó gyártásnál alkalmazott munkások egészsége szempontjából elengedhetetlen intézkedésektől visszariadjunk.» De ha a törvény visszahatása a jelen esetben igazolható is: ezzel még nincs mondva, hogy a fennálló gyáraknak a hivatalos indokolásban is elismert károsítása az állam részéről való kártérítés nélkül történhetnék. Tételes törvényünk szellemébe, sőt a jogállam alapkövetelményeibe ütköznék, hogy, ha a közegészségügy érdekében vagyoni áldozatokat kell hozni, ezt az áldozatot egyedül a fennálló gyufagyárak hozzák, a nélkül, hogy azt az állami kártalanítás utján az összességre aránylagosan átháríthassák. (E követelménynek bővebb elméleti megokolására lásd Mayer id. mü I. köt. 345 — 357. lap). Hogy ez a követelmény mennyire igazságos, arra a következő megfontolás is vezethet. Nincs nézeteltérés arra nézve, hogy az esetben, ha a kormány — a mint hallomás szerint tervbe van véve — a gyufagyártást jövőben állami monopóliummá tenné, ezt csak az akkor fennálló gyárak tulajdonosainak kártalanításával tehetné. Pedig mi volna ennek a kártalanítási kötelezettségnek jogi alapja? Nem szabad ezt a kötelezettséget ugy felfogni, mintha az állam annak teljesítésével a vételárát fizetné ki annak az iparjognak, a melyet a fennálló gyárak tulajdonosaitól — bár kényszer utján — megvásárolt. Mert az állami kisajátítás nem kényszerű adás-vétel, mint ezt régebben némely iró tévesen tanította. Az állam nem azért fizeti az ilyen kisajátítás esetében a kárösszeget, mert a kisajátított féltől valamely jogát megveszi, hanem azért, mert attól valamely jogát elvesei. A kártérítés jogalapja az ilyen esetben nem az állam gazdagodása, hanem az egyesnek a közjó érdekében történt károsodása. Hogy ez mennyire igaz, különösen a monopol esetében világos: mert hiszen a magánipar megszüntetése után az állam nem a volt magániparos jogán gyakorolja a monopolt, hanem a saját eredeti jogán. Az állam tehát a kisajátítottnak nem ellenértéket fizet