Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Kiadatási gyakorlatunk Ausztriával szemben

óo NEMZET KÖZI JOG. tődik, hogy erre a vizsgálatra nincs szükség, ha a lopás értékhatárra való tekintet nélkül minősithető (osztrák Btk. 174. §. I., 175. §. I., 17°- §• !'•)• Ugyanezek a kérdések merülhetnek fel akkor, ha a kiadatás kiterjesztését kell kérni ujabban felmerült lopási esetekre. Ha az eredetileg engedélyezett kiadatásnál a lopott dolog értéke 50 koronán felül volt vagy a kiterjesztési kérelemben előadott lopás utján eltulajdonított dolog értékével együtt az 150 koronát meghaladja, a kiterjesztést engedélyezni lehet, ha egyébként a kiadatás feltételei megvannak, mert a kiterjesztési kérelemben előadott lopás egygyé olvad azzal a lopással, a mely miatt a kiadatás megelőzőleg engedélyeztetett. E szabály alkalmazására nincs szükség akkor, ha ez a két különböző lopás valamely más oknál fogva bűntettnek minősül. A fenti szabályok a megfelelő módosításokkal alkalmazhatók minden olyan bűncselekménynél, a melynél az osztrák büntetőtörvénykönyv a bűntett és kihágás közt értékhatárt állit fel. Ebből látható, hogy az osztrák bírói gyakorlat a lopott értékek összeszámításánál nem teljesen azokat az elveket követi, a melyeket a m. kir. Curiának 44. sz. teljesülési határozata megállapított. A most ismertetett gyakorlati kérdéseken kivül gyakorta fel fog még merülni az a kérdés is, hogy az Ausztriával szemben fennálló kiadatási viszonosság keretén belül érvényesithetők-e azok az elvek, a melyek más államokká! kötött kiadatási szerződéseinkben vannak körülírva. így pl. kérdés tárgya lehet, hogy miután a nemzetközi gyakorlat általában s ennek alapján kiadatási szerződéseink is a kiadatás speczialitási elve alapján állanak, ez a specziálitási elv érvényesithető-e Ausztriával szemben r A kiadatás specziálitási elvének lényege az, hogy a kiadott egyént abban az államban, a melynek részére kiadták, nem lehet megbüntetni más cselekmény miatt, mint a melyért kiadatott. A kiadatási szerződéseinkben szereplő ez az elv általában ki van vetkőztetve teljes ridegségéböl, mert a kiadatási szerződések (1. pl. ioo2."XI. t.-cz. X.) reámutatnak azokra a feltételekre, a melyek bekövetkezte esetén a fent ismertetett elvtől el lehet tekinteni. Nézetem szerint mi sem állhatja útját annak, hogy Ausztriával szemben — a viszonosság fennforgása esetén — alkalmazzuk a kiadatási szerződésnek általános jelentőségű elveit. Ezt következtetni is lehet az 1890. évi deczember 10-én 46402. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendeletnek (Marschalkó, Igazságügyminiszteri rendeletek, IV. kötet 573. 1.) utolsó előtti bekezdéséből, a mely a Szerbiával kötött kiadatási szerződés (1882:XXXIV. t.-cz.) egyes határozmányainak magyarázata kapcsán kimondja, hogy a Szerbiába szóló kiadatási megkeresések felszerelésére adott utasitások amaz államok irányában is szem előtt tartandók, a melyekkel szemben a bűntettesek kölcsönös kiadására nem államszerződés, hanem viszonossági gyakorlat nyújt alapot. Elvileg tehát nincs akadálya annak, hogy az Ausztriával szemben