Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 4. szám - A magyarok dekrétuma Rómában

A MAGYAROK DEKRÉTUMA ROMÁBAN. szárt és más legfőbb bírót, kit a törvények nem kötnek,» jogosít fel arra, hogy a bebizonyítottak ellenére lelkiismerete szerint ítéljen, továbbá a II. R. 5. czime, midőn a maguk hozta törvény iránti engedelmesség kötelme alól kiveszi a pápát és a császárt. Es a Prológus 8. czimének, valamint a II. R. 6. czimének egy-egy helye betüszerint ugy értelmezhető, hogy a «császári jog» a magyar jognak forrása, része s hogy ennek amazzal szemben csak tartományi jellege van, — világos, hogy ez az értelmezés teljesen helytelen, és hogy Werbőczi csakis a római jogrendszernek elméleti értékét, minta, zsinórmérték gyanánt alkalmazhatóságát akarta kifejezésre juttatni; * ámde jellemző, hogy már a Quadripartitum szerzői Werbőczi e tételének, melyet átvettek, kiegészítéséül és ellensúlyozásául szükségesnek látták kijelenteni, hogy a perek «nem a birodalmi és császári jog, hanem egyedül ennek az országnak hazai és sajátos joga szerint tárgyalandók és döntendők el; és ha a birák az ország joga ellenére hoznak és mondanak Ítéletet, ez erő és hatály nélkülinek fog tekintetni, még ha a birodalmi joggal egyezőnek találtatnék is» (III. R. }. sz.). A pápának, nyilvánvaló, semmi oka nem volt volna, hogy a Hármaskönyv jóváhagyását, ha kérik, megtagadja. Annál kevésbbé, mert a megerősités ellenértékéül nemcsak a magyar király kormánya, hanem maga Werbőczi is, a kinek hitbuzgósága és a pápasághoz való ragaszkodása tudvalevő dolog, készséggel ráállott volna egyes nemtetsző tételek mitigálására. Mi volt tehát az a dekrétum, melyet a pápa megerősiteni vonakodott? Feleletül elég utalnunk arra, hogy épen az 1508/1509. éveket megelőző utolsó két országgyűlés, az 15 04-iki és az 1507-iki, azt követelte volt, hogy Ulászló király «az ő összes decretumait és határozatait, melyek eddig különböző részekben vannak szétszórva, végre egy egyetlen decretumba öntéssé* * Lásd id. m. 17. s k. L