Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 2. szám - Újabb szempontok a részesség tanában

UJABB SZEMPONTOK A RÉSZESSÉG TANÁBAN. !,3 követője, tettese csak közhivatalnok lehet; lehetetlen volna tehát az ilyen bűncselekmény létesülésére közreműködő más nem közhivatalnokot, mint tettest eme szakasz alapján büntetni. A norvég btk. 110—126. §-aiban a hivatalnoki bűntettekről rendelkezvén, ezt a nehézséget ugy oldja meg, hogy az egész vonalon mélységesen hallgat a közreműködésről. A felbujtó, a segéd tehát büntetlenek. Hatalmas zökkenés ez, mely egyszerre világossá teszi, hogy ez a megoldás tarthatatlan. Egy azonban kétségtelen, hogy találkozik végeredményében a kiátkozott Feiierbach-íéle tan és követőinek tana a legmodernebb btk., a norvég btk. állásfoglalásával. Nincs ugyan szó e törvényben a kölcsönös felbujtásról, össztettről, nincs a bűnszövetségről, de Feuerbach Miturheberjei és a norvég törvény különös részében foglalt közreműködők mégis azonosak. A «Nemzetközi Büntj. Egyesület» Sz.-Pétervárott 1902-ben tartott kongresszusán Liszt, Garraud és van Hamel ajánlatára a következő formula fogadtatott el: «A részesség kérdését illetőleg a törvény mellő^ön minden elméleti megkülönböztetést a bűncselekményben résztvevők tekintetében és szorítkozzék arra, hogy megjelöli a részesedés módjait.)) Az egyesület német csoportja a következő évben a Harburger és Heimberger által proponált formulát teszi magáévá, melynek első pontja kimondja : «Ha valamely büntetendő cselekmény elkövetésében több személy működött közre szándékosan, mindegyik résztvevő az illető cselekményre megállapított büntetéssel sújtandó.» A bíróság természetesen — a mint e formula második pontja ki is mondja — ilyen szövegezés mellett expressis verbis felhatalmazandó, hogy azt a részest (tettest), a kinek bűnössége kisebb, megfelelően alacsonyabb büntetéssel sújtsa. Mihelyt azonban igy szövegezzük a törvényt, a különbség a mai részességi tan s az uj irány álláspontja között — nézetem szerint — csak formális leend. Mutat azonban a fejlődés oly irányzatot is az irodalomban, mely materialiter is lényegesen eltér a mai felfogástól. Nézzük ez irányzat kiválóbb képviselőinek érvelését. Jogállam. IX. évf. 2. (. 8