Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910 / 2. szám - Az ügyazonosság a hatásköri bíróság gyakorlatában
AZ ÜGYAZONOSSÁG A HATÁSKÖRI BÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Irta: dr. TÉRFI GYULA. A hatásköri bíróságról szóló icjoyiLXI. t.-cz 7. §-a szerint hatásköri összeütközés csak akkor merül fel, ha az eljárt hatóságok ugyanarra az ügyre nézve tagadták meg vagy állapították meg hatáskörüket. A törvényjavaslat miniszteri indokolása is hangsúlyozza, hogy annak, hogy hatásköri összeütközés bármely irányban fölmerülhessen, mindig egyik feltétele az ügynek az azonossága, értelmezésül hozzátévén még, hogyha az az ügy, a melyben a különböző hatóságok el akarnak járni vagy az eljárást megtagad ják, nem ugyanaz, ilyenkor hatásköri összeütközésről nem szólhatunk, mert a két hatóság eljárása vagy határozata egymás mellett megállhat, egymást nem zárja ki. Hogy miben áll az ügyazonosság, azt sem a törvény nem mondja ki, sem indokolása nem fejtegeti, hanem ennek a látszólag egyszerű, de valójában nehéz kérdésnek a tisztázását a gyakorlatra hagyja. A minisztertanács gyakorlata az ügyazonosság fogalmát nem fejlesztette ki. A minisztertanácsi döntés alá került ügyekben az ügyazonosság mindig megvolt ugyan, minthogy azonban az ügyazonosság kérdése rendszerint csak, mint annak az indoka szorul kimerítő fejtegetésre, hogy az ügyben hatásköri összeütközés nem merült fel, összütközés fel nem merültének esetében pedig az igazságügy miniszter, a hatásköri összeütközéseknek minisztertanácsi előadója nem terjesztette az ügyet a minisztertanács elé, hanem maga utasította vissza: a miniszterJogállam. IX. évf. 2. f. ^