Jogállam, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909 / 2. szám - Néhány szó a választói reformról

ro8 Dí NÉMETHY KÁROLY délyrészi viszonyoknak beható ismerete, de minden törvényho­zói kérdésben tanúsítani szokott alapossága is teljes mértékben minősiti a választói reformnak komoly megbirálására. E sorok irója abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a választói reform tervezetének előkészítésénél, mint egyik igénytelen munkatárs gróf Andrássy Gyula óriási munkájában némi részt vehettem. A midőn nagy örömmel olvastam Issekutz bírálatát, ez örömöm valóban önzetlenségre tarthat igényt, mert Issekutz nem a javaslat részleteit, kidolgozását, szövegezését dicséri. Ha ezt tenné, ebben az esetben a miniszter bárminő szerény munkatársának is juthatna a dicsőségből egy parány. Ellenkezőleg, Issekutz bírálatában élesen megkülönbözteti a javaslat alapgondolatát és irányát — annak részleteitől, a kivitel­től. Mig az előbbiről a legnagyobb elismerés hangján nyilat­kozik, az utóbbi felett meglehetősen kegyetlenül pálczát tör. Az issekutz iránt érzett régi tisztelet kötelez arra, hogy ily számot tevő bírálónak megnyilatkozására legalább röviden válaszoljak. ízléstelenség volna részemről a bírálatnak politikai termé­szetű részleteivel foglalkozni s a javaslatnak egyes megtámadott sarkalatos rendelkezéseit védelembe venni. Hiszen ugy a javaslat alkotója: a belügyminiszter, mint a miniszterelnök ur is őszin­tén kijelentették, hogv a mennyire ragaszkodik a kormány a tör­vényjavaslat alapvető gondolataihoz és sarkalatos rendelkezései­hez, a részletek megítélésénél nem zárkózik el attól a politikai igazságtól, hogy ilyen, a nemzet egészét érintő s jövőjére kiható, alapvető törvénynek lehetőleg közmegnyugvással és egyetértés­sel kell létesülnie. Ily kormánynyilatkozatok után távol áll tőlem, hogy Issekutz birálatának politikai természetű részleteivel fog­lalkozzam s akár az ősválasztók közvetett választói jogát, akár a tervezett többes szavazati jog egyes kritériumait — egyébként bármily érdekes lenne is e kérdések taglalása - Issekutzzal szemben vita tárgyává tegyem. E kérdésekben - bizonyára beható bizottsági és plenáris vita s minden iránvu megfontolás után — a képviselőház fog dönteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom