Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908 / 1. szám - A szociális biztosítás szervezete és az állami munkásbiztosítási hivatal. 1. [r.]
A SOCIÁLIS BIZTOSÍTÁS SZERVEZETE. mérsékli az ellentéteket és már nemcsak a halál, de a beteg kórágya és a baleset végzete által sújtott csonka, béna test is mindent kiengesztel. A hol pedig bekövetkezett az engesztelődés, a hol létrejöttek a megegyezési pontozatok a felek között, ott már jelentkezik a jogász, hogy a szerződést irásba foglalja. Törvényhozásunk az 1907: XIX. t.-cz.-ben alkotta meg első, nagyobbszabásu ügyiratát a betegség és baleset folytán keresetképtelen ipari és kereskedelmi alkalmazottak ellátásáról, gondoskodása körébe vonva úgyszólván mindenkit, a ki a tőkét nélkülöző és igy gyengébb társadalmi osztályokhoz tartozván, fenntartásának rendszerint egyedüli eszköze gyanánt szolgáló munkaerejének kereseti kifejtésében betegség vagy baleset által gátolva van. Uj, előbbi törvényeink szellemétől elütő felfogás nyilatkozik meg ebben a törvényben, a melyben a magyar törvényhozás, talán csak kevés tagjában tudatosan, a legtöbbekben öntudatlanul, merész lépést tett azon az uton, a melyet az erőseknek a gyengébbekről való gondoskodása jellemez és a melyet a most általánosan elfogadott jelszóval socialis iránynak neveznek. Ha megáll előbb felhozott hasonlatunk, a mely párhuzamot von a jogász és az orvos működése között, ugy ez tovább folytatható ama jelenség képében, a mely azt mutatja, hogy a miként az orvos az összetett emberi szervezet változó különlegességeihez méri gyógyszereinek adagolását, sőt ujabb és ujabb kórtünetek felfedezése ujabb és ujabb orvosszerek felfedezésére is vezet, ugy a folyton változó társadalmi szerves élet is ujabb és ujabb, mindenkori állapotának megfelelő jogrendet követel. Romba dőlnek örökéletünek alkotott intézmények bástyái és helyettük ujak emelkednek, uj vegyületek és alakulatok képződnek régi jogelveknek uj eszmékkel való átitatásából. Az 1907: XIX. t.-cz. nemcsak irányával és szellemével köti le az érdeklődő figyelmét, hanem épen oly érdeklődésre