Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908 / 1. szám - A feltételes elítélés és a bíró
A FELTÉTELES ELÍTÉLÉS ÉS A BIRO 43 érhető el a leghelyesebb módon, ha egyfelől azok, a kik nem javíthatatlan erkölcsi romlottságból vétenek a jogrend ellen, oly büntetéssel sújtassanak, mely alkalmas az ő javulások előmozditására; másrészt pedig azok, a kik közveszélyesek, javíthatatlanok, a jogrend megzavarhatásában a legczélszerübb módon meggátoltassanak. Mig tehát a javulásra reményt nyújtók megmentendők a társadalom részére, a javíthatatlanok minél hosszabb időre, esetleg teljesen kizárandók onnan.* A büntetőjog fejlődése ebben az irányban halad; ezt a czélt szolgálja a feltételes elitélés intézménye, a kiskorúak javitó büntetési rendszere; másfelől pedig a megrögzött gonosztevőkkel és visszaesőkkel szemben minél szigorúbb intézkedések alkalmazása. Hogy pedig a biró a jelzett bűntettesek, melyik kategóriájával áll szemben, azt csak minden egyes egyénnek összes lelki tulajdonságai mérlegelése mellett állapithatja meg. Legfőbb eszköze tehát az individualisatio (egyéniesités). Minél merevebb valamely törvény, a biró helyzete annál kényelmesebb. Ha a tényállás megállapítása után a bírónak csak fel kell ütnie a törvénykönyvet, s az ott praecise megszabott büntetést kell kimondania, a biró — lehet, hogy vérző szívvel — de könnyen mond ítéletet. Kisebb értékű betöréses lopásért minden gondolkozás, bírói mérlegelés nélkül előre lehet tudni, hogy a Btkv. szerint hat hónapi börtön jár. Ha azonban a törvény ugy a\ alaki, mint anyagi büntetőjogban a biró mérlegelési jogát széles körre kiterjeszti, ha abban a bizonyítékok szabad mérlegelési jogával ruházza föl a birót, emebben pedig tágasabb hatáskörrel a büntetés kiszabása tekintetében, már helyzete sokkal nehezebb és jelelősségteljesebb. Ekkor nem ítélhet a jó biró sablon szerint. A törvény és erkölcsi felelősség érzete kötelezi arra, hogy minden egyes bűncselekményt, önmagában az összes körülményeket mérlegelve s a vádlott egyéniségét egész vonatkozásában figyelembe véve, Ítéljen. A novella törvényerőre emelkedése után sok* Sajnos, hogy e büntetőnovella utóbbi tekintetben semmiféle rendelkezést sem tartalmaz S\erk.