Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 9. szám - Werbőczy [István]

JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. 689 fejlődés egész folyamában észlelhető az alsóbb osztályoknak lassú emelkedése, (a jobbágy osztályok legkiválóbbjai is folyton folyvást találtak utat a nemességhez, a politikai jogosultakhoz való emelkedéshez), mégis feltűnő, hogy akkor, a midőn a főúri osztály a legélesebb ellentétben áll a köznemességgel, küzdhesse fel magát valaki a tehetségével oda, a hol a legfelsőbb osztálybeliek vannak, s elfoglalja azokat az állásokat, melyeket addig kizárólag felsőbb osztálybeliek, vagy a legmagasabb fokú egyházi méltóságok töltöttek be. Ez az egy vonás megérteti velünk, hogy hogyan volt képes a magyar társadalom annyi századon át, a tespedések korszakaiban mindig friss erőt meríteni és tovább élni. És hogy Werbőczy emelkedése valóban tudásának és tehetségének jele, mutatják azok az előkészületek, melyeket végez, s a munkakör, melyben kiképezi magát. Werbőczy megmutatja nekünk, hogyan lehet az európai műveltség mellett megőrizni a magyarságot. A kozmopolita humanista szellemmel megismerkedni és megtartani az egyéniséget, eredetiséget. Igen műveltnek, sokoldalú világfinak kellett lenni annak, a ki görögül, latinul és németül «eleganter» beszél (osztrák szerzetes mondja, elhihetjük neki !), a ki kiadja külföldi humanista irók müveit, a ki bejárja a müveit nyugat nagy részét, megjelenik a kor legelső udvaraiban, meg tudja nyerni egy Medici pápa tetszését, (üdvözlő iratában szívesen emlékszik meg az együtt töltött kellemes órákról !) hitvitázó tud lenni egy Lutherrel magával szemben, a ki V. Károly császár vendége, a szultán kedyeltje. És mégis a római jogi tudás, a humanista ismeretek, a világlátottság nem gátolják meg, hogy a magyar szokásjog lelkes hive, tisztelője és összeírója legyen. Tudós könyvet ir mint köznemes, nádor és más nagy országos hivatalok viselője a XVI. században, mikor még a XIX. században is aligha tekintették nemesi foglalkozásnak a tollforgatást. Nincs-e igaza Balbi Jeromosnak, midőn Werbőczyről Carmenjében, a mely a Hármaskönyv editio princepsét díszítette, énekel a szerző dicsőségéről és nem hiszünk-e neki a hírneves humanistának : «Fölkutatá a dicső ősök hagyományait István. S szerze müvet, bölcsen töltve be régi reményt. Megtanitá, hogy a szittya szokás mily drága örökség, Meg hogy nem becsesebb nála a római jog». Dr. Illés József. Jogállam. VI. évf. 9. f. 44