Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 8. szám - Az Unio alkotmánya. 4. [r.]
AZ UNIÓ ALKOTMÁNYA. S79 gyanánt azonban az egész nagy complikált gépezet egyensúlya jelentkezik. A mi specialiter az elnöki hatalmat illeti, az a fejlődés során rendes körülmények között olyan erejűnek bizonyult, a minőnek az intézmény papiroson megalkottatott, vagy még talán gyöngébbnek is annál; bebizonyult azonban az is, hogy nemzeti nagy veszedelmek esetén az elnöki hatalom arra való ember kezében félelmetesen nagygyá nőheti ki magát. A kabinet, mely el van vágva a törvényhozástól is, a néptől is, kizárólag mint az elnök közege jöhetett és jöhet számításba. A senatus az idők folyamán jelentőségben és hatalomban előrehaladt. Az alelnöki tisztség jelentéktelen szerepre szorul az Unió életében. Ellenben a legfőbb vezető szerepek egyikére jutott az Unióban a congressus képviselőházának elnöke, a kinek a törvényhozás működésére minden tényező között legdöntőbb befolyása van. Szinte túlságos befolyásra emelkedtek a képviselőház bizottságainak elnökei is. A biróságok hatalmi köre igen jelentékeny a gyakorlatban, olyan nagy, a minőnek az alkotmány szerkesztői •óhajtották, de nagyobb, mint a minőnek elérésére képesnek hitték. A mi a foederális és az állami hatalmi körök concurrentiáját illeti, a fejlődés inkább kedvezett a foederális hatalomnak. Voltak ugyan idők, midőn egyes államok nem is siker nélkül egyes kérdésekben emancipálták magukat a szövetségi hatalom alól, sőt az észak-déli polgárháború kitörése előtt az elszakadás nyilt törekvésével léptek fel, mégis a történelem a ioederalis hatalom folytonos erősödését konstatálja és napjainkban a centralistikus irányzat mind általánosabban hódit. Elősegítette ezt a fejlődést a biróságok alkotmánymagyarázata, a congressus folytonos terjeszkedése az alkotmányban nem érintett hatalmi területekre, a foederális végrehajtó hatalomnak szintén a terjeszkedésre irányzott s az általános népérzület álta támogatott törekvései. Elősegítették egyéb körülmények is: a gőz és a villanyosság, melyek az állami korlátokat mindinkább háttérbe tolják, a kereskedelem és ipar óriási arányú fejlődése, ?8*