Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 7. szám - Az Unio alkotmánya. 3. [r.]

AZ UNIÓ ALKOTMÁNYA. 487 nak, még dohányoznak is, nem figyelnek a beszélőre, a terem­szolgákat tapsolással szólítják magukhoz, beszélgetnek egymás­sal és a képviselők mögött levő elkerített helyre bebocsátott idegenekkel. De nemcsak a képviselők, hanem a karzat is zajosan viselkedik, ugy hogy parlamenti szónoklatra alig lehet kedvezőtlenebb környezet és körülmények, mint az amerikai képviselőházban. Maga a helyiség oly óriási, hogy a legerősebb hanganyag is alig fogja át, hozzávéve aztán a folytonos zajongást, lármát, füstöt, figyelmetlenséget, nem csoda, hogy a felszólalók inkább csak hangzatos szólamok eldeklamálására szorítkoznak s ha körülményesebben s alaposabban kívánnak nyilatkozni, beszédüket inkább nyomtatásban osztják szét. Különben a kép­viselőház tanácskozásai a nagy közönséget is csak kevéssé érdeklik és a lapok is röviden emlékeznek meg rólok. A képviselőház érdemleges munkáját a bizottságok végzik. A plenumban csak az adóztatási, a pénzmegszavazási kérdések és legfeljebb egyes folyamszabályozási meg kikötő-ügyek része­sülnek élénkebb megvitatásban. Egyébként a legtöbb határo zatot ugy hozzák meg, hogy a képviselők egy része nem is igen tudja, minő tárgyról van szó, egyrészt azért, mert nem érdeklődik, másrészt azért, mert igen sok oly lényegtelen javas­lat is kerül tárgyalás alá, a melyekkel alig érdemes foglalkozni. A képviselőház tárgyalásainak szinvonala jelentékenyen ala­csonyabb mint a senátuséinak. Nem is törekszik a képviselő­ház arra, hogy vezesse a közvéleményt, hanem inkább abban látja feladatát, hogy a kialakult közvéleményt kövesse, annak megfelelőleg járjon el. Kiválóság kevés van a képviselőházban, ellenben nagy szélsőségek sem igen vannak tagjai között, nagy­jában egyforma színvonalon állanak a képviselők. Államférfiúi látókört hiában keresünk a képviselőkben, csupa életre való emberek, ügyvédek, birtokosok, kereskedők, a kiknek azon­ban nem igen volt alkalmuk arra, hogy nagy méretek szerint fejlődjenek. Modoruk általában kevésbbé csiszolt, de nem is durva,

Next

/
Oldalképek
Tartalom