Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 4. szám - A montenegrói sajtótörvény
312 SZEMLE. tehát, hogy nem uj térre van szükség, a hol kiváló tehetségek érvényesülhessenek, hanem inkább uj erőkre, uj működni vágyó szakférfiakra, kiknek a Magyar Jogás\ Egyesület örömmel nyújtana alkalmat és teret az érvényesülésre. — Szilágyi De\sö síremléke. Szilágyi Dezső hagyatékát e napokban nyilvánosan eladták. Nem is képzelhetjük másként, mint hogy a befolyt pénzt Szilágyi Dezső felállítandó síremlékére fogják fordítani. Mindamellett nemes felbuzdulás vezette a Magyar Jogász Egyesületet, midőn Szilágyi Dezső síremlékére nyilvános gyűjtést indított meg és óhajtjuk, hogy annak meg is legyen a kellő eredménye. Folyóiratunk szerkesztősége a maga részéről megkezdi a gyűjtést és szívesen juttatja a beküldendő adományokat rendeltetésük helyére. •— A budapesti rabsegély\ö-egyesület 1905. évi működéséről kiadott jelentésből látjuk, hogy az egyesület feladta azt a helytelen elvet (mit az utóbbi években magunk is több ízben szóvá tettünk), mely szerint munkásságában a súlyt a tőke szaporítására fekteti, az állam és a társadalom által rendelkezésre bocsájtott pénzerőt túlnyomó részében most már rendeltetésszerűen folyó kiadásai fedezésére fordítja. A mult év folyamán 375 egyén 848 alkalommal 8086 K. 68 f. segélyben részesült ; a menedékházba pedig 139 egyén fogadtatott fel; a menedékház fentartása 10.208 K 05 fillérbe került. Az egylet bevételi tételei közt 1200 K. államsegélyként 370 K évi tagsági díjként szerepel ; a bevételnek ezt meghaladó része adományok és alapítványi kamatokra, továbbá az egyleti tőke hozadékára esik. Indokolt volna nagyobb agitáczió a taggyüjtés körül. — A végrehajtási törvény 120. §-ának értelméről élénk vita folyt az «Ügyvédjelöltek Országos Egyesületébeno, a budapesti kir. ítélőtábla elnökének e tárgyban kiadott rendelete kapcsán. A vitát ár. Lányi Márton törvényszéki aljegyző vezette be. Szerinte a 120. §. helyes értelme a következő: Az esetben, ha több végrehajtató találkozik, vagy ha ugyanazok az ingóságok lefoglalva és felülfoglalva vannak, az árverés, habár annak elrendeléseért csak egy végrehajtató jelentkezik is, mindama végrehajtató, foglaltató és felülfoglaltató követeléseinek kielégítésére elrendelendő, kiknek javára az árverési hirdetmény kibocsátása napjáig a foglalás már foganatosíttatott és pedig olyan árverési hirdetmény kibocsátásával, mely a 102. §-nak megfelel, vagyis melybe mindaz beleveendő, a mit a törvény megkíván és azoknak a hitelezőknek kihagyásával, kik a végrehajtási törvény különböző paragrafusai alapján az árverés elrendelését nem kérhetik és a kiknek végrehajtási joga megszűnt. Utalt az előadó arra is, hogy a rendelet foganatosítása a gyakorlatban néha nehézségbe fog ütközni, különösen a bíróságok munkáját szaporítani fogja, de csak egy időre, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy a rendelet czélja, mely a végrehajtási eljárás egyszerűsítésére és olcsóbbá tételére törekszik és pedig az adós előnyére, meg ne valósuljon.