Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 10. szám - Az örökösödési perben hozott itélet legitimáló hatása

78o TÖ RVÉ NYELŐK ÉSZ 1T ÉS. hat marasztaló és az örökösi minőséget megállapító Ítéletet, ha A nem csatolta pl. keresztlevelét, igazolandó, hogy ö az örökhagyó fia. Az eltérésnek más oka nem lehet, minthogy az örökösödési per bírája azt hiszi magáról, hogy ő a hagyaték felett objective dönt, s nem csupán a felek közötti viszony felett, mert utóbbi esetben nem kívánhatná meg a bizonyítást a beismerő féllel szemben. Első pillanatra ugy látszik, hogy ennek a bizonyításnak megkivánása az örökösödési per felperesétől nem okoz valami különös bajt, vagy nehézséget. Ez azonban nincs igy. Először is elvileg helytelen, hogy a felekre a törvény által rájuk nem rótt cselekmények terhét rójja a bíróság és hogy ugyanazt a perrendtartást másként értelmezze, ha tulajdoni s másként ha örökösödési perről van szó. Éppen eljárási törvénynél, mely fix határidőket, korlátolt nyilatkozattéte'i formákat ir elő, és a birót és peres feleket az írásbeli formánál úgyszólván elzárja az érintkezéstől, nagyon lényeges az, hogy a fél teendőit ismerje és ezért contra legem szigorítást belevinni az eljárási törvénybe elvileg helytelen. De helytelen dolog perben hivatalból kívánni bizonyítást, mert a hivatalból megkívánt bizonyítás szükségkép formához kötött, a perbeli bizonyítás pedig szabad. Vagyis az a közigazgatási hatóság, vagy különösen az a biró, kinek bizonyos intézkedés megtétele előtt tényekről kell meggyőződnie, szükségképen szabályokhoz kötött bizonyítást követel a felektől, míg a perben a bizonyításra köteles fél minden a perrend által elismert bizonyítási eszközt használhat. Az inquizitorius eljárás bizonyítási szabályainak kötöttségét viszont ellensúlyozza, hogy a peren kívüli eljárásban nagy tere van annak, hogy a biró vagy más hatóság a felet utasítsa bizonyítékai előterjesztésére. így a hagyatéki eljárásban maga a törvény előírja, hogy a leszármazás mikor bizonyítható a haláleset felvételi ivvel s mikor kell keresztlevél, de szintén a törvény irja elő, hogy a közjegyző maga tartozik beszerezni az anyakönyvi kivonatokat és hogy a félnek határidő adandó a beszerzésre, ha a hivatalos beszerzés nem foganatosítható. Perben mindennek nincs helye, mert rendes perben a szabály az, hogy a biró kész bizonyítási anyagot kap és a póttárgyalás elrendelése nem kötelessége a bírónak, csupán joga. De híi csak arról volna szó, hogy az örökösödési per felperese bizonyítani tartozzék saját jogczimét beismerés esetén is! Ha az örökösödési per bírája valóban bizonyosságot akar magának szerezni, hogy a legitimáczió előfeltételei megvannak, azt is hivatalból kell megvizsgálnia, hogy az alperesek birnak-e jogczimmel. Mert ha ezt nem kívánja, megtörténhetnék, hogy az örökhagyó egyik unokaöcscse felhasználja az alkalmat, hogy a leszármazók a hagyatéki eljárás megindítását nem kérik, bepereli egy jóbarátját, mint kivüle állítólagos egyedüli igényttartót, beigazolja saját rokonsági fokát s a biró ítéletet hoz, mely «legitimálja a nyertes fel-