Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 4. szám - A törvényhozás müvészetéről

A TÖRVÉNYHOZÁS MŰVÉSZETÉRŐL. ségbe nem szabad esnie. Tudnia kell először, hogy a gyakorlati élet tengerét ki nem meritheti a casuistika legsűrűbben szövött hálójával sem. A törvény nem szabhatja a ruhát az eset testére. Legfeljebb kisebb vagy nagyobb változatossággal egységeket bocsáthat a biró rendelkezésére. Leges casibus ordinariis seriptse. Csak ha nagyobb számban fordulnak elő bizonyos typikus vonások vagy az élet szükségletei jogi szabályozást igényelnek eddig elhanyagolt érdekek számára — p. o. szerzői, személyiségi okok, törvénytelen gyermekek helyzete stb. — a törvénynek is gondoskodnia kell az ujabban felmerült szükséglet kielégítéséről. Ugyanabból az okból — az élet rendkivüli változatosságánál fogva — az elvi szabályozásnak is meg vannak a maga veszélyei. A törvényhozó a szeme előtt lebegő tapasztalati anyagból szűri le általános elveit s ez utóbbiak rendszerint oly alakulatokat is felölelnek, melyek figyelmét kikerülték, s ad absurdum viszik elvi álláspontját. Azért tartják: «íh generalibus error» és ebből a szempontból minden generalisatio ugrás a sötétbe, melynél vagy az általános elv sérül meg, vagy a concrét eset. Óvakodni kell tovább a törvényhozónak attól, hogy a bíróságok iránti féltékenységből hatalmi kérdést csináljon a joganyag szabályozásából. Rendesen rossz tanácsadónak bizonyult a tudomány és birák iránti bizalmatlanság. Eszményét nem tudta megvalósítani — mindegyik eset nem találhat elintézést a törvényben — másfelől a technikai tökéletességre való törekvés nehezen kezelhetővé, aprólékossá, sőt kicsinyessé teszi a törvényt.* Ebbe a hibába estek a XV1I1. századvégi törvényhozások. Abban a törekvésben, hogy a biró kezét megkössék és mindegyik képzelhető eset eldöntéséről magában a törvényben gon* V. ö. Glaser találó megjegyzését (Ges. Schriften I. 57. második kiadás): «Es hat sich gezeigt, dass . . . die sorgfáltigste, für möglichst viele Einzelheiten bedachte Codification noch immer dem richterlichen Ermessen einen weiten Spielraum lasse, einen Spielraum, der gewiss nicht zu weit ist, wenn die Bewegung innerhalb desselben ein ernster wissenschaftlicher Geist beherrscht, viel zu weit aber, wenn ihn Gedankenlosigkeit und blosse Routine ausfüllen solleru. 18*