Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905 / 3. szám - Az alkotmány- és jogtörténet tanítása Magyarországon
AZ ALKOTMÁNY- ÉS JOGTÖRTÉNET TANÍTÁSA. I75 is, hogy ugy ő mint vele együtt Wen^el a «Magyar alkotmányés jogtörténet*) anyagából is tartottak, hol több, hol kevesebb óraszámban kollégiumokat, de épen ugy kétségtelen az is, hogy kineveztetésemig, azaz 1891-ig a jogtörtént tanításának súlypontja az «Egyetemes európai jogtörténet» anyagán nyugodott. Ugy Hajnik, mint Wenqel mindkét féléven át öt órás kötelező főkollégiumban az «Egyetemes európai jogtörténetet" adták elő, a joghallgatók csak e;t tartottak hallgatni és csak ebből n;sgá^tak, ugy Wen-elnek mint Hajniknak, csak ebből volt az egész középkori jogfejlődést felölelő tankönyve. Ellenben a «Magyar alkotmány- és jogtörténet)) mint külön tanszak, mint önálló jogi disciphna sem az előadások, sem a vizsgálat tárgya nem volt. Hajnik elő adta ugyan az utóbbi időben egy féléven át (rendszerint a nyári félévben) a «Magyar alkotmány-történetet az Árpádok és a vegyesházbeli királyok korszakában», 4 vagy 5 órás kollégiumban, de ez nem tekinthető senki által az egés~ tanszak rendszeres előadásának, sem pedig főkollégiumnak, mert azt senki hallgatni köteles nem volt. Mindezt kétségtelenül bizonyítja az a B. ur által is felhozott tény, hogy kineveztetésem után kénytelen voltam azonnal indítványt tenni arra nézve, hogy ezentúl a «Magyar alkotmányés jogtörténet*) épen úgy, mint az «Egyetemes európai jogtörténet*) öt órás főkollégiumban hallgatandó és az alapvizsgán mint külön tanszak egyenlő mértékben kérdezendő. Ugyanakkor Hajnik ez utóbbi indítványomat a leghatározottabban ellenezte, abból az elvi álláspontból indulva ki, hogy a «Magyar alkotmány- és jogtörténetet)) mint teljesen önálló ionszakot sem tudományosan művelni, sem a vizsgán kérdezni nem lehet, hanem csakis az «Egyetemes európai jogtörténet)) keretében. A tanügyi kormányzat azonban az én álláspontomat fogadta el és elrendelte,* hogy az első alapvizsgán a magyar alkotmány- és jogtörténet az európai jogtörténettel egyenlő * Lásd az 1892 ápril 1 ;-án íj,602/1891 és az 1892. nov. 17-én 21,442. szám alatt kelt miniszteri rendeleieket.