Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 2. szám - A törvényhozás művészetéről. 2. [r.]

9o D? BAUMGARTEN IZIDOR tek a hetvenes évek kezdetén diadalaikat a francziák felett, s nem rég olvastam, hogy a sakkjátéknál a leleményesség és combinativ erő ritka egyesülésével kigondolt támadási terveket egyenkint feljegyezte a gyűjtő buzgósága, és bárki felhasználhatja, kinek emlékezete befogadta azokat. Csakis a törvényhozás művészetét nem tanítják sehol, s Bentham és Róbert von Mohi kezdeményezése óta eltekintve Ihering-tö\ s egynehány követőjétől az ujabb időben alig próbálkoztak meg az ismeretlen terület meghódításával. «Évenkint» — úgymond Ernst Zitelmann, a bonni egyetemi tanár, kinek müvéből* sok tanulságot merítettem a tárgy magánjogi oldalát illetőleg — «a német birodalomban meglepnek bennünket uj törvények vastag kötetével, és az egyes államok még patakokkal, illetőleg nagy folyókkal járulnak az uj törvények áradatához. De ha végig kutatjuk az irodalmat a törvényhozás legjobb módjának fejtegetése után, alig találunk valamit: mélységesen hallgatnak mindenütt. Midőn 16 évvel ezelőtt az uj polgári törvénykönyvnek első javaslata megjelent és mindenki, kinek feje volt jogászi gondolkozásra (vagy akár csak keze az írásra), a javaslat bírálatához fogott, csak akkor tünt ki, hogy különösen a törvényhozási technika legelemibb kérdései tárgyában megjegyezés vagy akár csak az elméleti fejtegetés is teljesen hiányzik. És e hiány érzékenyen megboszulta magát». Az irodalmi és paedagogiai előképzés teljes hiányánál fogva könnyen érthető, hogy a művészeti alkotás legelemibb feltételei figyelmen kivül maradnak, és gondos őrszem hiányában a törvényhozó műhelyébe besurranak némelykor a modortalanság, a pongyolaság, hogy úgy mondjam a neveletlenség is. Minden valamire való művész nagy gondot fordít műszereinek megválogatására és azok használatában szakszerű ügyesség elsajátítására törekszik. A nyelv helyes kezelése és a fogalmazás szabatossága első követelménye a törvényhozás technikájának. A ki csak * Die Kunst der Gesetgebung, Dresden, 190J. 4. !.