Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 7. szám - Vádlói szellem és ügyészi obiectivitás

VÁDLÓI SZELLEM ÉS ÜGYÉSZI OBIECTIVITÁS. álli ihat több vagy kevesebb rosszhiszeműséggel valótlan tételeket abban a feltevésben, hogy az ellenfélnek módjában van azokat megczáfolni, de a kir. ügyész ezt soha nem teheti. O az állam közérdekét képviseli, és rendszerint az állam legtehetetlenebb, legkevésbbé értelmes elemei állanak vele szemben, a melyeknek az állam kellőkép nem képes a védelméről gondoskodni, az államnak már pedig elsőrendű közérdeke, hogy már a polgárai ellen emelt vád is a tényállás obiectiv felfogásán alapuljon. Ide tartozik a magyar ügyészségeknek az a pusztán szokáson, és nem is törvényen alapuló szép gyakorlata, a mely szerint a vádlott javára szóló enyhitő körülmények sem hallgattatnak el, sőt, hogy sulyositó körülmények hiányában a közvádló indítványozhatja a Btk. 92. §-ának alkalmazását. A főtárgyalás stádiumában tehát a vádlói kötelesség és az obiectivitásra való törekvésnek a kötelezettsége egyenlő arányban nehezedik a kir. ügyész meggyőződésének a mérlegére. Már nem a vádlás érdeke praevaleál. A bűncselekmény elkövetése az üldözés hevét éleszti fel: nyomozni, kutatni kell. Itt a vádlói szellem a vezérelv. Feltáratván azonban a bizonyitékok sora: az üldöző heve nyugodt szemléletökbe csillapul. Jelentkezhetik az állam megtorló érdekével szemben a másik fontos érdek: az anyagi igazság érdeke. E két érdek első mérlegelője a vádemelő kir. ügyész. Ez a bünperben legnehezebb, de egyúttal legszebb teendője. A vád küzdelem a bűnösség enunciálása érdekében. Ha az Ítélet a bűnösséget megállapította: a vád — a mint Vargha Ferencz a «Vádelejtés kérdéséhez» czimü essay-jében kifejezi — «kiélte magát». így az itélet meghozatala után a törvény a következő perbeli cselek ménynél: a perorvoslat használatánál, legott korlátlan tért enged a közvádló tárgyilagosságának. A Bp. 330. §-ának 3. be kezdése értelmében, a biró ítéletét meghozván, előbb a vádlót és csak azután a vádlottat kérdezi meg, hogy kíván-e