Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1904 / 2. szám - A visszaesők. 1. [r.]
88 Dí FÖLDES BÉLA E három csoportot összefoglalva tett a visszaesők száma 52*5 %-ot. A visszaesők száma emelkedést mutat (1881 — 85: 50*0). Ha csak a bűntett miatt egyszer vagy többször büntetett egyéneket veszszük, ezek aránya tett 1899-ben: 227%-ot, 1881—85-ig: 24/8%-ot. A bűntett miatt elitélt visszaesők száma tehát csökkent. E számról is látjuk, mennyire változtatja meg általában — mint azt már több helyen láttuk •— a bűnösség képét az a körülmény, hogy mindenütt az ujabbkori törvényhozás következtében főleg a kihágások számában mutatkozik emelkedés, uj kihágási nemek felállítása által. Igen nagy figyelmet fordítanak Németországban a visszaesők — javíthatatlanok,* mint nevezik — statisztikájára. Az általánosabb értékű tanulságokból a következőket emeljük ki: A visszaesők száma jelentékeny emelkedést mutat, 1882: 258, 1900: 493, 100,000 büntető korban álló egyén közül. Részben azonban ez annak is tulajdonítandó, hogy a birodalom első éveiben az előbbi büntetéseket nem lehetett számítani, áitalába-n pedig a visszaesők kimutatása évről évre pontosabban történik. A visszaesők közül (100,000 büntethetőség korában álló egyén után) már egyszer büntetve volt... .._ ... ... ... ... 180 kétszer büntetve volt ... ___ ... ... — ... ... 96 3 —5-ször büntetve volt ... ... _. ... ... ... 151 hatszor és ennél többször .__ ___ ... ... .__ 86 Általában emelkedik azok száma is, kik már többször büntetve voltak. így 6-szor és többször büntetve volt 100 közül 1882: 9, 1900: 17. Igen jellemző az, hogy a visszaesők emelkedése nem azoknál a bűntetteknél mutatkozik, melyeknél az ismétlés a tényálladékhoz tartozik (pl. uzsora, kerités, orgazdaság), vagy a melyeknél a visszaesés sulyosbitó körülménynek véte* Mi «a javitliatatlanok» helyett inkább e kifejezést ajánlanók inem javjtottaki, mivel végre senkiről sem állíthatni, hogy javíthatatlan. Nem is lehet azt meghatározni, honnan kezdve tekintessék valaki javíthatatlannak, a mint a Christianiában (1801.) tartott nemzetközi criminalistikai congressuson helyesen hangsúlyozták is, hogy elvégre az egyszer büntetettek között is lehet javíthatatlan.