Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 1. szám - Az egyházi adók rendezéséről

AZ EGYHÁZI ADÓK RENDEZÉSÉRŐL. O. zeteket, minden más esetben ellenben a legfőbb kegyurat, s illetőleg az ennek nevében működő közigazgatási közegeket s utolsó fokban a vallás- és közoktatásügyi minisztert illeti, ugy a kötelezettségnek, mint a kötelezettség mértékének megállapítása s átalában a birói útnak fenn nem tartott vitás kérdéseknek eldöntése. A mérték megállapításánál korlátlannak nem tekinthetjük ezt a jogot. A legfőbb kegyúri jog épen oly kevéssé absolut, mint alkotmányunk értelmében nem lehet absolut a királyt megillető többi jog. A legfőbb kegyúri jog a jogfejlődéssel karöltve alakult olyanná, a milyen, s épen azért a jogfejlődés szabja meg határát is, a mennyiben csak a százados gyakorlatnak, a szokásnak megfelelőleg s ennek korlátai közt gyakorolható. A szokásjognak az az egyik alaptétele: «Móres sunt tacitus consensus populi longa sonsuetudine inveteratus» (Ulp. fragm. 4.) a szokásjogon alapuló fejedelmi jogoknak is azt a határt szabja, hogy csak a hosszas szokásnak megfelelőleg gyakorolhatók. Ez a korlát áll fenn természetesen akkor is, ha nem a legfőbb kegyúr s ennek végrehajtó közegei, hanem átruházott hatáskörükben az autonóm egyházi szervezetek állapítják meg a szolgáltatást. Ezeknek is csak az a jog adathatott, hogy a kifejlődött szokás határain belül állapithassák meg a szolgáltatást s más felől, hogy mivel a parochialis kötelék a szolgáltatás alapja, csakis személyes kötelezettséget állapithatnak meg, de nem terjedhet ki a jog reál-kötelezettségeknek vagy terheknek megállapítására. Nézetem szerint nincsenek korlátozva abban, hogy a teljesitésképesség kisebb vagy nagyobb voltát figyelembe vegyék a kötelezettség megállapításánál, sőt a jogfejlődésnek kiinduló pontja, az önkéntes oblatiók kötelessége, épen erre a kisebb-nagyobb teljesítő képességre volt alapítva, ámde ez nem jelentheti azt, hogy szakítva minden szokással, nem az arányos megosztásra, hanem a szolgáltatásoknak korábban soha nem szokásos nagy mértékére, vagy épen a személyes szolgáltatások körét meghaladó kötelességek megállapítására használhassák fel az önadóztatás nagy jogát.