Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / Tartalommutató

2H4 ///. Magánjog és eljárás. korlat sem, a mely a különélésnek, legyen az bár állandó jellegű, vagy a házasfél vétkességének jogszüntető hatályt tulajdonítana. A házassági viszony különös természetét, annak csupán a két házasfélre korlátolt kizárólagosságát szem előtt tartva, helyesnek kell felismerni a házassági jogról szóló törvényünk V. fejezetében elfoglalt azt az álláspontot, mely szerint a bontó okok felhasználásával az érvényes házasságnak felbontás általi megszüntetését szorgalmazni, minden más harmadik személy kizárásával egyedül a házasfelek jogositvák. A házasság felbontásának szorgalmazása tehát a házasfelek személyéhez kötött, attól elválaszthatlan jog, a mely a házasfelek jogutódaira át nem száll, a felbontás iránti kérelem alapjául felhozható okok pedig csak házassági perben birálhatók meg. Ha azonban íenálló törvényeink szerint nincs joguk a házasfeleken kivül harmadik személyeknek a házasság felbontását szorgalmazni, nem illetheti meg harmadik személyeket az a jog sem, hogy a túlélő házastársnak a házassági viszonyból eredő hitvestársi öröklési jogát a házassági viszonyból vett okok alapjáról megtámadják. Ennek az álláspontnak megerősítésére, hasonlatosságánál fogva, felhozható öröklési jogunknak az a szabálya is, mely szerint a kitagadás jogát egyedül csak az örökhagyó érvényesítheti, s az örökösök kitagadási okul szolgálható érdemetlenségi eseteket a szükségörökössel szemben nem érvényesíthetnek. A fent kifejtettekkel ellenkező álláspont nemcsak a házassági viszony különleges természetével ellenkeznék, de különösen mai jogrendszerünk mellett nem volna indokolható sem. Akkor ugyanis, a mikor a kötelező polgári házasság jogintézményének behozatala s az egyházi biróságok megszüntetése mellett a házasság felbontása hitelvi nehézségekkel többé nem jár, akkor továbbá, a midőn a házastársak halálesetére szóló rendelkezési joga a szerzeményi javakra is korlátlan, s a végrendeletalkotás a lehetőségig meg van könnyítve, s ha mindezek daczára az örökhagyó házasfél sem bontó pert nem indított, sem végrendeletet nem alkotott: a különélésnek vagy a túlélő házastárs egyes tényeinek érdemetlenségi okul érvényesítése az oldalrokonoknak meg nem engedhető. Ezeknél fogva mellőzte a bíróság az alperesek támadó tényállításai bizonyítását, minthogy azokat bebizonyítva sem vette volna figyelembe. A budapesti kir. Ítélőtábla és a kir. Curia (7652/1902. sz. a.) helybenhagyja.