Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1903 / Tartalommutató
I 02 II. Büntetőjog és eljárás. foglalt rendelkezéséhez képest szintén megjelölendök lettek volna, a kir. törvényszék mint esküdtbíróság a fentebb idézett Ítéletében egyáltalán véve meg nem állapított. A midőn tehát a kir. törvényszék mint esküdtbiróság a nevezett vádlott fegyházbüntetését, súlyosító körülmények megállapítása nélkül, mégis a fennebb irt nyolez évi tartamban szabta ki, nem ismert fel avagy mellőzött oly lényeges körülményt, a melynek megállapítását a Btk. megfelelő rendelkezésének alkalmazhatása szükségessé teszi. (1902. május 12-én. 4367. sz.) A kir. Curia a Bp. 385. §. 2. pontjának oly értelmezést adott e határozatban, mely eddigelé tudtunkkal — egészen egyedül és elszigetelten áll. Mindezideig t. i. az volt az állandó gyakorlat, hogy az e pontban meghatározott semmiségi ok akkor forog fenn, 1, ha a biróság a törvény különös részében az egves büntetendő cselekményekre megállapított büntetési tételeket nem tartotta meg, az által példának okáért, hogy a speciális minimumokkal vagy maximumokkal biró büntetések határait helytelenül túllépte, vagy hogy az egyes büntetési nemeknek a törvényben megállapított generális minimumát vagy maximumát áthágta, vagy végül valamely mellékbüntetést törvény ellenére alkalmazott, illetőleg törvény ellenére mellőzött; és 2., ha a büntetési tételeknek a Btk. 66., 72., 85. §-aiban s a 91. §. 2. bekezdésében megengedett enyhítésénél, a Btk. 53., 92., 93. §-aiban megengedett átváltoztatásánál, vagy a Btk. 9 7., 90.. 99., 100. s az i88o:XXXVII. t. cz. 35., 36. §-aiban megengedett súlyosbításánál áüépte a biróság a törvénybeli korlátokat. Tehát kizárólag csak azokban az esetekben vették fönforgónak a Bp. 385. §. 2. pontjában megjelölt semmiségi okot, a hol a tévedés technikus jellegű. Legfelső bíróságunk a közölt határozat kelte után is azt a fölfogást követi, hogy a büntetéskiszabás körüli meritorius tévedés corrigálásának a semmiségi eljárásban csak akkor van helye, ha a tévedés a Bp. 385. §. 3. pontja alá vonható, azaz ha a Btk. 92. §-ának helytelen alkalmazásáról vagy mellőzéséről van szó. A Btk. 89., 90. s 91. §-okbeli büntetéskimérési szabályoknak meg nem tartását ma sem tekintik semmiségi oknak, holott a most közölt ítélet helyes logikája és törvény magyarázata szerint e §-ok rendelkezéseinek megsértése is olv túllépése a törvényben vont határoknak, a mely sok esetben orvoslást igénvei. 81. Megfertőstetés vagy szemérem elleni vétség. (Btk. 236. és 249. §§. és B. P. 385. §. 1. b) p. s 437. § 3. bek.) A kir. tábla vádlottat ama cselekményért, hogy 1900 április 25-én Kolozsvárott a Múzeum-kertben, nyilvános helven. nappal, több személy szemeláttára a tizennégy éven aluli panaszosnővel nemileg közösült, a Btk. 236. §-ába ütköző megfertöztetés bűntettében mondotta ki bűnösnek. A kir. Curia ezt az Ítéletet a Bp. 385. §. 1. b) pontjában meghatározott s hivatalból figyelembe vett anyagi semmiségi oknál íogva megsemmisítette s vádlottat a Bp. 437. §. 3. bek.-re hivatkozással a