Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1902 / 1. szám - Az ügyvédség a jogállamban
AZ ÜGYVÉDSÉG A JOGÁLLAMBAN. ügyben beismeréstől való tartózkodásra kioktatja, daczára annak, hogy a beismerés nem bizonyíték és elv, hogy senki magát terhelni nem köteles. De mikor ráolvassák, hogy az ő kötelessége az igazság kiderítése egyfelől, a felének megvédése azonban másfelől: ember egyen, a ki ebben az örvényben magát fel tudja találni. Babona ezek után, hogy az ügyvéd működési iránya a bíróéval egy síkon fekszik. Szó sincs róla. A biró a küzdőfelek erősebb jogának megállapitója levén, az ügyvéd kötelessége addig küzdeni a biró ellentállásával, a mig a maga részére nem hódította. Nem kell azért attól tartani, hogy az ügyvéd a maga hivatásában a pártérdek teljes rabjává alacsonyodik le és erőszakosságokra fog hajlani. Csak kötelességeiben lesz járatosabb, czéljaiban öntudatosabb és hivatásában biztosabb kezü. A pártérdek túlságos hajszolásában meg fogja azért találni a helyes mértéket éppen a törvényszerűségben, a mely hiszen a félnek is megvonja a határokat az adott tényekkel. A törvényszerűség, vagyis az ügy körüli jogkészlet fonalán könnyű az ügyvédnek elutasítani magától valamit, a mit érvényesíthetőnek nem talál, vagy a mi nyilvánvaló erőszak, vagy becstelenség. Csak nevelni kell erre a magasabb hivatásra. Valameddig persze csak arra nevelik, hogy a fele érdekének csak amolyan balkézről való képviselője, a kinek a biró előtt a maga hivatását és erélyét restelnie kell, mert valójában az igazságot kell keresnie, a mit viszont ha megtesz, mint áruló becstelenséggel bűnhődik, nem lesz nagy és erős ügyvédség. De nem lesz jogfejlődés sem. És nem lesz jogállam sem. Mert a pártérdek egyoldalú küzdelmében van csirája minden jogfejlődésnek, gyökere a jogállamnak. Elfogult, egyoldalú subjectiv és kemény jogkeresők nélkül nincsen jogi élet. A birói jogban való belenyugvás és a birói megállapítások megdönthetetlen voltában való hit a jognak és a jogállamnak halála.