Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 7. szám - Közérdekű pályázatok

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. illetőleg a kik a jogi oktatással közvetlen nexusban nincsenek ; és igy terem az a nagy érdeklődés a kérdés iránt minden oldalon, a hol csak annak miként való megoldása előnyt igér vagy vészszel fenyeget. Magyarországon — s talán mindenütt — a közérdekű kérdésekről folyó vitákban a személyes elem szokott előtérbe nyomulni. Nem azt kérdezik : mi legyen ? hanem azt : ki legyen, kié legyen az ország, a hatalom, a dicsőség? A jogi oktatás körüli vitában is az ütköző pont az volt : egyetemek vagy jogakadémiák) E köré csoportosult minden egyéb : doctorátus vagy nem doctorátus, belső vagy külső államvizsga, szabad tanulási és tanítási rendszer vagy szigorúan kötött tananyag és iskolalátogatási kényszer stb. Az egyetem képviselői előtt az egyetemi szabadság ideálja lebegett, az állami tisztviselő az államszolgálatra való kiképzés követelményét helyezte mindenek fölé, az ügyvédek az ügyvédi mizériákra kerestek a reformban orvoslást, s a hallgató meggyőződött arról, hogynehéz, végtelenül nehéz kérdést kívánta közoktatásügyi minisztérium javaslata megoldani, hogy a tervezett megoldás senkit sem elégít ki és hogy a véghezvitt megoldással senki sem lesz megelégedve. Mi ugy gondoljuk, hogy a tervezet czélja mégis csak elsősorban és főként közoktatásügyi, s hogy ezért törekednie erre a czélra kell ; egyéb fontos érdekeket a lehetőség szerint kímélni kötelessége, de azok eszközéül oda nem dobhatja magát ; és ha a közoktatási czél és amaz egyéb czélok közt collisiók támadnának is, nem bizonyos, hogy azok elsimithatatlanok lennének és nem bizonyos, hogy amazoknak kell győzelemre jutniok. A tervezetnek nem lehet más czélja, a mint azt dr. Bakács Marciéi előadásában helyesen kiemelte, mint az, hogy oly jogi oktatást teremtsen;, a minőre nemzetünknek szüksége van. S hogy milyen jogi oktatásra van nekünk szükségünk, arra pártatlan embernek könnyebb megfelelni, mint első tekintetre talán látszik. A kérdésre nézve az irányadóul kidomborodó elv az, hogy a magyar cultura nem nélkülözheti a szigorúan tudományos e\élu és ehhez képest teljes tanítási szabadsággal felruházott egyetemet. Kell lenni Magyarországon intézetnek, a hol legjelesebb tudósaink egyedül a tudomány kedvéért müvelik a tudományt ; a hol a lehető legnagyobb nyilvánosság és a lehető legnagyobb szabadság oltalma alatt beszámolhassanak búvárkodásuk eredményéről ; a hol uj eszmék, uj irányok, uj igazságok termékenyítik meg az ifjú lelkeket, hogy azok aztán a szélrózsa minden irányába vigyék széjjel az igét; ilyen intézet kell nekünk, és ilyen intézet nem lehet iskola. S ha ugy találnók, a mint nem ugy találjuk, hogy az ilyen intézetből kikerült ifjú nem alkalmas az államszolgálatra, nem tud eleget a practikus élet számára : akkor vessük alá más vizsgálatoknak, kényszeritsük gyakorlati tanfolyamok absolválására, de hagyjuk meg a tudományegyetemet tudományegyetemnek. El kell tehát vetnünk azokat a követelményeket, melyek arra irányulnak, hogy az egyetemi oktatás a practikus tantárgyak elemeit iskolaszerűén tanítsa, a tanárokat az előadások anyagának szabad formálásában megbénítsa, őket az egész tananyag compendiumszerü előadására kényszerítse, a teoretikus értékű