Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1902 / 1. szám - Socialismus a közigazgatásban
30 LUKÁCS GYÖRGY Én az alatt a józan, okos irányú socialismus alatt, a melynek talajára helyezkedni mindenkinek humánus kötelessége, a vezető társadalmi osztályoknak meg éppen önmaguk iránt való érdeke, értem a gyöngébbnek mesterséges védelmét oly mértékig, a mely annak az élet versenyében való megállhatását biztosítja. Mert hiszen mindenki, a ki gondolkodó fővel tekinti a világ folyását, nap-nap után meggyőződhetikarról, hogy a gazdaságilag és müveltségileg erős a társadalomban nemcsak annyi erőt képvisel, a mennyit vagyona és műveltsége kitesz, hanem sokkal többet, és pedig anyagi és szellemi javainak mennyisége szerint progressiv arányban. Az pedig, a ki gazdaságilag gyönge és ismeretekben fogyatékos, nemcsak oly kevés erőt ér a társadalomban, a menynyi kis gazdasági erejének és fogyatékos műveltségének megfelel, hanem még annál is kevesebbet, és pedig degressiv arányban. Vagyis a vagyonos és müveit embert vagyonosságán és műveltségén felül is értékeli a társadalom, a szegényt és műveletlent anynyira sem értékeli, a mennyit csekélyke gazdasági és culturális ereje tényleg megér. Nos, a vagyontalanság és ismerethiány ezen igazságtalan deficitjét, azaz azt a különbözetet, melylyel még értékén is alul becsüli a társadalom a gyöngét, ezt a degressiv különbözetet kell -az erőseknek kipótolniok, ezen különbözet erejéig támogatást nyujtaniok a gyöngébbeknek. Ezen mesterséges, de nézetem szerint köteles védelem hiányában a gyönge existentia gyöngesége arányában sem képes érvényesülni, hanem egyszerűen tönkre megy, feiszivják azt az erős existentiák, melyek mitérőségükön is jóval felül becsülvék. Míg, ha az a gyönge existentia anyagi és műveltségbeli hiányainak bizonyos mértékig való kiegészítésével támogatást nyer: meg tud állani az élet küzdelmeiben, nem söpörtetik el, hanem fejlődésre képessé válik, a társadalomnak és az államnak haszonhajtó tagjává lesz. Nem kegyelem az az erősek részéről, hogy bizonyos mértékig mesterséges támogatást nyújtanak a gyöngébbeknek, hanem jól felfogott önérdekök. Mert a magárahagyottság folytán eltiport