Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 2. szám - A közjog a bűnvádi eljárásban és a képviselői immunitás

A KÖZJOG A BŰNVÁDI ELJÁRÁSBAN. IOI rendeletet küldött hozzájuk, melyben úgy intézkedett, hogy a ke­zeikhez letett pénzt Stockdale kielégítésére fordítsák. A shenffek nem vélvén ellenszegülhetni a bíróság végérvényes ítéletén ala­puló törvényes és alakilag kifogástalan rendeletének: ennek értelmében cselekedtek, mire az alsóház saját fegyverese, ser­geant-at arms-ával elfogatta őket. Erre a Kings-Bench Habeas Corpus writ-ot, mandátumot bocsátott ki, megparancsolván a sergeant-at arms-nak. hogy a sheriffeket állítsa az ő bírósága elé. Az alsóház nem szegülhetett ellen e törvényes rendelet­nek: azonban utasította fegyveresét, hogy a Kings-Bench-et érte­sítse, hogy a sheriffeket az alsóház rendeletéből fogták el és tartották őrizet alatt. E utasításnak meg is felelt a fegyveres; minek folytán a Kiiigs-Bench nem látta magát képesittetnek, hogy az alsóháznak ebbeli jogát kétségbe vonhatná. A she­riffek visszaadattak tehát az alsóház hatalmába és fogva marad­tak. Végre is egy külön törvény vetett végett a háboritó vi­szálynak, a mire azután a szerencsétlen sheriffek is visszanyerték szabadságukat. Az eset bármily lázító volt is, de egyúttal fényes tanúságot tesz arról az erős áthatottságról, melylyel az államhatalom különböző ténvezői, a törvényben és az intézményekben gyökerező hatósá­gukat minden más hatalom beavatkozása ellen védeni kötelessé­güknek tartották. Anglia bíróságai hivatásuk teljesítésében csak a törvénvt fogadták el irányadónak s nem tekintették magukat fel­jogosítva az elégtétel végett hozzájuk forduló polgár követelésé­nek visszautasítására az által, mert az ez ellen elkövetett sérelmet a parlament egvik tényezője privilégiuma által fedettnek tartotta. Törvénvt kellett hozni, mely a felhozotthoz hasonló esetek­ben elvonja a bíróságtól a nyomtatvány tartalmának bűnössége vagy bűntelensége fölötti cognitiót. Míg ily törvény nem volt: a Curia Regis kötelezettnek látta magát egy egyszerű polgár be­csületének megsértése miatt szemközt a parlament egyik házával is kimondani a törvénysértést és e miatt büntetésre, kártérítésre ítélni azt. a ki a rágalmazást tartalmazó nyomtatványt közzétette,

Next

/
Oldalképek
Tartalom