Iparjogi szemle, 1933 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 9-12. szám - Az utánzat megtévesztő hasonlósága

IPARJOGI SZEMLE xxvii. GEWERBERECHTLICHE1933 < vc- 9-12. SZÁM HAVI FOLYÓIRAT RUNDSCHAU Tagsági járulékként Ifi MONATSSCHRIFT , Jáhrlicher Beiugspreio IU I AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IIH^TI^UNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von : Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V.p Alkotmány ucca 8. Az utánzat megtévesztő hasonlósága (Empirikus hasonlőzás) írta: Dr. FAZEKAS OSZKÁR Az árujelzés minden neme (védjegy, árukülső) nem a lajstrom és nem a bíró számára van teremtve, hanem arra van szánva, hogy az árut a vevőközönség szemében individualizálja. ^Megtévesztőén hasonló» az a védjegy, amely «tt közönséges vevő a szokásos fio-yelem reáfordítása mellett megtéveszti*. 1890. évi II. t.-c. 25. §. Ha tehát a bírónak ezekben a kérdésekben döntenie kell, úgy nem azt az impressziót kell megállapítani, amelyet őbenne kelt az árujelzés, hanem ítéletének megalapozhatása végett ki kell fürkésznie azt a benyomást, amelyet az árukülső a vevőközönségre tesz. Hogy künn a forgalomban, ezerféle miliőben és százezerféle egyéni lelkület intelligenciája, érzékelő- és megfigyelőképessége (appercepciója) stb., stb. közepette milyen hatást vált ki egy-egy árukülsö, — legjobb bevallanunk — lehetetlen megállapítani. Ezt a bíró a legjobb esetben is csak — a rendelkezésre álló és igen korlátozott keretek között mozgó adatok alapján — elképzelés útján képes többé-kevésbé megközelíteni. Amikor a bírót az elé a feladat elé állítjuk, hogy a «közönséges» vevő «megkülör.böztető»-képességét alkalmazza mértékül, azt kívánjuk, hogy ismeretlen egyének tömegének emlékező- és appercipiáló-tehetségét fogadja el kiindulási pontul; fegyverezze fel önönmagát a «közönséges» (helyesebben: az átlag-) vevő ilyen képességeivel; élje bele magát annak lelkületébe és ezen ismeretlen idegen lelkületének látószögéből döntsön. Még a legnagyobb színművész is csak külsőségekben képes bárkit is utánozni; másnak ki sem puhatolható emlékezőés érzékelőképességét magunkévá tenni és akárcsak megközelítőleg is mint a sajátunkat kezelni, nyugodtan mondhatjuk: abszolút lehetetlenség! További — szintén abszolút kihatású — akadálya a gyanútlan vásárlóra gyakorolt hatás megállapításának az a tény, hogy a bíró csak az eredetinek és az utánzatnak egymással való szembeállítása alapján teheti a kérdést konziderálás tárgyává. Fontolgatása és latolgatása tehát egy alapjában és szükségszerűleg megluimisított helyzetből indul ki. mert hiszen az áru valóságos vevője az eredeti márkacikket nem látja a vételnél maga előtt, hanem csak az utánzatot, amely csakis abban az esetben idézi fel emlékezetében az eredetinek homályosan élő képét, ha valami feltűnő eltérést, valami rendellenességet tapasztal, amely figyelmét önkéntelenül magáravonja és amely alkalmas arra, hogy benne gyanút keltsen. Ez éppen a meg fordított] a annak az összehasonlítási műveletnek, amelyet a bíró végez, aki az eredeti és az utánzat összehasonlításán kezdi a műveletet és így jut bizonyos következtetésekre, holott a márkacikk vevőjének eszében sincsen összehasonlítást végezni, nem is gondol utánzás lehetőségére, hanem ilyesmi csak akkor villan át agyán, ha a kiszolgáltatott utánzaton önkéntelenül észlelt rendellenesség már magára (vonta figyelmét. De ekkor sem állítja egymással szembe az eredetit és az utánzatot, hanem csak egy emlékezetben élő impresszió tóiul előtérbe és az önkéntelenül kiváltott lélektani művelet az elébetett utánzattal csak az így felötlő víziót hasonlítja össze. Kétségtelen, hogy ezernyi és milliónyi ember lelkületében ezt a műveletet más és más momentumok fogják kiváltani, más és más módon fogják lezajlatni. Az is bizonyos, hogy a legkiválóbb pszichológus sem képes az idegen tömegek ismeretlen lelkületében lezajló ezernyi ilyen műveletet a saját agyában rekonstruálni; hiszen az eredeti márkacikk puszta szemügyrevétele már eleve kizárja azt a lehetőséget, hogy az összehasonlítás egy emlékezetbeli, víziószerű képpel — ne pedig a testileg előttünk álló tárggyal — történjék. Ahhoz, hogy a hasonlósági értékítélet fedje a gyakorlati élet értékítéletét, olyan mit sem sejtő gyanútlansága van — mint előfeltételre — szükség, mint amilyet csak maga a mit sem sejtő vevő hordoz magában. E sorok írójának «empirikus» módszere valóra váltja ezt a követelményt. E módszer ugyanis lényegileg abban áll, hogy az értékítélet kialakítását magukra a gyanútlan vevőtömegekre bízzuk és mi csupán a megfigyelés és regisztrálás szerepére szorítkozunk. Egy végre, az üzleti állványon, a márkacikk megszokott helyére annak utánzatát rakjuk ki: oly utánzatot, melyet a kísérleti célra megfelelőnek tartunk és akár magunk is megkonstruálhatunk. Minden vevőnek, aki az eredeti márkacikket kéri (pl. Diana-sósborszeszt, Schmoll-pasztát stb.) a személyzet minden megjegyzés nélkül az ecélra elkészített utánzatot szolgáltatja ki. A vevő vagy szó nélkül elfogadja az eredeti helyett kapott utánzatot: akkor az utánzat a konkrét esetben ^megtévesztőén /iasonZó»-nak bizonyult; — vagy valami rendellenességet észlel a vevő, — megjegyzést tesz: ebben az esetben az utánzatnak nem volt «megtévesztő» hatása. Az üzleti kiszolgálószemélyzet egy megfelelően rovatolt megfigyelőlapon gondosan rögzít minden esetet: ha a vevő kifogást tesz (az árut visszautasítja), az egyik rovatba, ha ellenben azt megjegyzés nélkül elfogadja, a másik rubrikába tesz egy vonást. Ezzel az egyszerű módszerrel elérjük azt, hogy tetszésszerinti számú valóságos és teljesen elfogulatlan «közönscges vevő» ítéletét rögzítjük. Minthogy a vevőnek sejtelme sincs arról, hogy ő mint médium (helyesebben: mint védjegyhasonlósági bíró) szerepel, de nem is látja egymás mellett az eredetit és az utánzatot és szó sem esik semmiféle összehasonlításról: a legteljesebb elfogulatlansággal úgy viselkedik, mint viselkednék akkor, ha a pulton nem az általunk konstruált, hanem egy hamisító által forgalmazott valóságos utánzat állott volna és neki — mint vevőnek — verseny céljára készült utánzatot szolgáltattak volna ki. Az empirikus módszer alkalmazásánál tehát nincs tere sem spekulatív következtetéseknek, sem kísérletezésnek beállított médiumokkal, hanem pusztán szemmel követjük az utánzat valóságos sorsát; azt az utat, amelyet az üzleti forgalmi életben tényleg megtesz és úgyszólván lefilmezzük a való fejleményeket, anélkül, hogy bármiféle közvetítő, vagy zavaró befolyás érvényesülhetne. Természetesen megfigyelés tárgyává tehetünk igazi utánzatokat is, mely esetben kész ítéletet kapunk arról, hogy a «közönséges vevő a szokásos figyelem reáfordítása mellett megkülönbözteti-e» (éspedig hány esetben) az utánzatot az eredetitől, vagy sem? Avégre, hogy minél közelebb férkőzhessünk a gyakorlati élet kimeríthetetlen változatosságához, ajánlatos e megfigyelést különbözően kvalifikált vevőkörrel bíró üzletekben elvégeztetni, a város különböző részein és a vidéken egyaránt: a legjobb, a közepes és a szegényebbsorsú kisebb intelligenciájú vevőkörre utalt városrészek üzleteiben is. A jelen sorok írójának kezdeményezésére a Magyar Védjegyszövetség vállalkozott arra, hogy a fentebb ismertetett «empirikus hasonlózási» módszert •— az egyes tagok