Iparjogi szemle, 1933 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 7-8. szám - A versenytárs fogalmának helyes értelmezése - Törvénytervezet az üzleti hirdetések korlátozásáról és a tisztességtelen versenyről szóló törvény módosításáról

IPARJOGI SZEMLE yvifii évfolyam AAYII. jahrgang GEWERBERECHTLICHE1933 "'r17-8. SZÜM HAVI FOLYÓIRAT RUNDSCHAU Tagsági járulékként Ifi unuiT««ruRlFT dáhrlicher Bezugapreis WP MONATSSCHRIFT Az ,pARjQQV^DE|_M, EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE SCHRIFTLEITUNG: )R BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von: Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. A versenytárs fogalmának helyes értelmezése írta: Dr. MESZLÉNY ARTÚR egy. tanár Miként az üzleti verseny fogalmát, úgy a vernéin/tár* fogalmát is, mind a bírói, mind a választottbírósági és jurygyakorlat az első perctől kezdve igyekezett a lehető legtágabb értelemben venni. Így versenytársnak tekintette a budapesti Kamarai Választottbíróság azt a nagykereskedőt, aki a felperes gyárától vagóntételekben vásárolt árut kiskereskedőknek adja tovább, amikor megállapítható volt, hogy a felperes is elad kiskereskedők részére (Vb. 39.317/1929. sz., Bpesti Kamara). Ugyancsak megállapította a versenytársi minőséget ugyanazon nyersanyag feldolgozása alapján a gáz szolgáltatója és a gáz felhasználási eszközeinek elárusítója között (Vb. 30.525/1926. sz.). Nem látott akadályt a bírói gyakorlat abban, hogy versenytársaknak tekintse: a Sidol vegyitermékek gyára rt.-ot és a viszonteladókat (festék-, fűszerkereskedők és szatócsok), a Zwack I. és társai céget és a vendéglősöket, szatócsokat és fűszerkereskedőket, úgyszintén a Lux-ot előállító gyárat és drogueriákat. A budapesti kir. Törvényszék egy ítélete kifejti, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint a versenytársi minőség megállapításához nem szükséges, hogy a szembenálló versenytársak azonos üzletkört folytassanak, hanem elégséges, hogy azok üzletköre bizonyos ponton összeütközésbe kerüljön. A likőrgyártással foglalkozó felperesi cég versenytársi minősége a szénsav értékesítésével foglalkozó alperesi céggel szemben megállapítható azon az alapon, hogy a felperesi cég a szabadalom megvásárlásával és a terjesztési propagandával a szénsavfejlesztő gépekkel való kereskedést, mint üzleti tevékenységet megkezdte. (Bp. Tsz. 31.830—1931.) Az ingyen fényképet osztogató kereskedő és a fényképész versenytársak. (Jury 1932., Bp. Tsz. 33.546—1932.) A portáltervezéssel hivatásszerűen foglalkozó tervező és a tervezett rajzok szerint portált készítő vállalatok, versenytársak. Az a körülmény, hogy a portál tervezése szellemi munka, nem érinti annak azt a jellegét, hogy a kereskedői szolgáltatás s az azzal való foglalkozás vállalat. (Kúria 5707—1931.) Igaz viszont, hogy a Kúria nem tekintette versenytársaknak egyfelől a gyárat, másfelől a fogyasztókat kiszolgáló kereskedőt még akkor sem, ha a gyárnak kicsinyben árusító üzlete is van, mert a gyárnak is természetszerű érdeke, hogy gyártmányai forgalmát minél inkább kiterjessze, s ugyanez az érdeke a gyártmányait kicsiben elárusító kereskedőnek (P. IV. 6821/1929 sz., Jogi Hírlap IV. 709. sz.), s a Kúria P. IV. 1257/1931. sz. ítélete is (Jogi Hírlap VI. 668. sz.) azt a kijelentést tartalmazza, hogy «a versenytörvény uralmi körébe kizárólag azok a cselekmények tartoznak, amelyek az üzleti verseny területén mozognak és amelyekben a versenyzési célzat is felismerhető*. Nem látott ezért üzleti versenyt az alperes ama cselekményében, hogy mint állástalan magántisztviselő Berlinben igyekezvén elhelyezkedni, hírlapi hirdetéseiben elutazása miatt sikertelenül kínálta sürgős eladásra kevéssel azelőtt beszerzett lakóbútorát. A Kúria P. IV. 6042/1931. sz. ítélete szerint üzleti verseny minden oly gazdasági tevékenység, amely 1. nyereség elérésére, jövedelem szerzésére irányul és 2. versenyhatás elérésére általában alkalmas. Az 1. pont, ha valóban haszon elérésére irányuló tevékenységet kíván meg, azaz olyat, amely az altruizmust fogalmilag kizárná, máris túlszűken lenne fogalmazva, mert kizárná pl. a betegsegélyező intézményeket, a népkonyhákat stb. Helyesen állapította meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Juryje (v. ö. Iparjogi Szemle 1930. áprilisi száma: «A védjegyes áruk és azok pótszerei» c. cikk), hogy «meg nem engedett, tisztességtelen versenyeszköznek tartja egyes versenyvállalatok (betegpénztárak, közkórházak és közintézmények) részéről követett azt az eljárást, hogy a forgalomban ismert és keresett, tehát gazdasági értéket képező márkakészítmények pótlására (adott esetekben az orvosi recept rendelkezései ellenére is) saját készítésű védjegyes árukat (gyógyszereket) szolgáltatnak ki», hogy «mindazok a vállalatok, amelyek védjegyes, illetve azokkal rokon természetű áruk forgalombahozatalával foglalkoznak, a védjegytulajdonos versenytársának tekintendők),, s hogy «a védjegyes áruk kiszolgáltatása vagy azok pótanyagának elkészítése versenytárssá teszik a közintézményeket, amelyeket ilyképpen éppen úgy, sőt fokozottabbban kötnek a törvényes rendelkezések, mint a magánvállalatokat*. Ugyancsak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara választottbírósága egy konkrét peres ügyből kifolyólag megállapítja, hogy amidőn a hatóság nem kereskedői jellegéből származó előnyöket gyümölcsöztet és nem kereskedői jellegnek hatósági színezetet ad, vagyis monopolisztikus jellegét illetően megtévesztő: meg nem engedett versenyeszközzel él. (Vb. 8835—1930.) Valóban: amint bárki — akár közintézmény is — oly gazdasági tevékenységet folytat, amely berendezésénél, külső fellépésénél fogva alkalmas arra, hogy más vállalat fogyasztóközönségét elvonja: ezzel belépett az üzleti versenybe és alá van vetve a verseny tisztességét oltalmazó szabályoknak. Csak e felfogás mellett tudjuk biztosítani a gazdasági élet egész területén az üzleti tisztesség és a jóerkölcs érvényesülését s tudjuk megóvni a tisztességes, komoly akvizitív munka számára annak jól megérdemelt gyümölcseit. Közömbös, vájjon a versenyző tevékenységét haszon elérése céljából, vagy önzetlenül folytatja: a versenytevékenység nem abban a pozitívumban van, hogy a versenyző az áru forgalombahozatalán, a szolgáltatás teljesítésén keresni akar, hanem abban a negatívumban hogy mástól, aki joggal akar keresni, elvonja a kereseti alkalmat és lehetőséget. Sőt: minél olcsóbban, minél veszteségesebben, minél altruisztikusabban űzi ezt az elvonást, annál veszedelmesebb és rombolóbb hatást gyakorol a piacra, mert annál biztosabban tudja magához vonzani és a másiktól elvonni a fogyasztót. Le kell tehát szoknunk arról, hogy az üzleti verseny fogalmába befoglaljuk a haszonszerzési célt, és arra kell a súlyt helyeznünk, vájjon a kérdéses üzleti magatartás másnak jogosult módon haszon elérésére irányuló tevékenységét alkalmas-e hátrányosan befolyásolni a fogyasztó elvonása útján. Törvénytervezet az üzleti hirdetések korlátozásáról és a tisztességtelen versenyről szóló törvény módosításáról cím alatt igen figyelemreméltó tanulmány jelent meg «Az üzlet* hasábjain dr. Radványi László tollából. A tanulmány kimerítően tárgyalja a versenyjog aktuális kérdéseit és főleg a Választott bíróságok, Egyeztető bizottságok, Testületi székek intézményeivel foglalkozik és arra a megállapításra jut, hogy nem volt komoly szükség arra, hogy a laikusnak döntő szerepet biztosítsanak a tisztességtelen verseny ügyeiben, hanem helyesebb megoldásnak látta volna ha, mielőtt a jogaiban magát sértve érző fél a rendes bíróságnál keres magánjogi vagy_ büntetőjogi oltalmat, kötelezővé tennék a laikusok előtti békéltetés megkísérlését. Megjegyzi, hogy a tv. ügyeiben egymással szembenálló felek rendesen hajlamosak az egyességre. Az egyesség, úgymond, jóformán csak akkor nem jön létre, ha a felek, illetve azok ügyvédjei nem tudnak