Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám

IPARJOGI SZEMLE „legtágabb ci tdmet" az ítélőtábla a Tvt. 12. §-ában említett folyóirat-címekre nem kívánta érteni, mert a folyóirat-címek az ítélőtábla szerint legtágabb értelemben sem volnának ipari termékek. Pedig a zárójegyzőkönyvnek ép az volt a célja, hogy az ipar és kereskedelem egész korét minden irányban bevonja az iparjogvédelembe és nem a tulajdon szóra, hanem az ipari szóra helyezte a hangsúlyt, de sőt még ezen is túl akart menni, belevonva a mezőgazdaság és bányászat termékeit is, melyek nem is tartoznak az ipar köréhez. Ha ilyen legtágabb értelemben veendő az ipari tulajdon, lehetetlen, hogy ebbe bele ne értessenek egy valódi ipari vállalkozásnak — a kiadóvállalkozásnak produktuma: a folyóirat, a maga címével. A kereskedői cég, a kereskedelmi név, a védjegy stb., stb., csupa olyan jellegű produktumok, mint egy lapnak vagy könyvnek a címe, a könyvkiadó iparvállalkozáshoz a legszorosabban tartozik a termék címe, a lap címe. Nem lehet vitás, hogy az, ami egy ipari vállalatnak esetleg legbecsesebb •értéke, ne tekintessék ipari terméknek a legtágabb értelemben. A védjegyügyi nemperes és peres eljárás szabályai A rendelettervezet indokolásából A kereskedelemügyi és igazságügyi miniszter által közösen kiadott rendelettervezet ama, ma már általánosan elfogadott felfogásból indul ki, hogy a védjegyjog úgy anyagi, mint eljárási részében a tisztességtelen verseny leküzdésére szolgáló jognak egyik része. A védjegytörvény lex speciális ugyan, aminél fogva alkalmazásában más törvényeket megelőz, azonban ez csak addig terjedhet, ahol a forgalom tisztességével már kolliziCba kerülhet. Ezért sohasem lehet a védjegyet csupán formalitás kedvéért alkalmazni akkor, ha az a forgalom tisztességét védő versenyjog rovására menne. Ezt a felfogást a tervezet úgyszólván az egész vonalon kifejezésre is juttatja. Egy további vezető gondolata a rendelettervezetnek, hogy a védjegyjogi eljárási szabályok feladatukat csak akkor érhetik el, ha a versenyjog szolgálatában állanak. Ez a cél pedig, úgymond a tervezet indokolása, a dolog természeténél fogva a védjegyügyeknek megfelelő központosítása mellett érhető el. Az eljárás központosítása képezi tehát a tervezetnek alapját, mely központosítást a m. kir. Szabadalmi Bíróság kebelében véli megoldhatónak. Az egész országra kiterjedően vezetendő egy védjegylajstromra gondol, amely mindenki által megtekinthető lévén, bárki bármikor az egész országban belajstromozott védjegyekről és azoknak mindenkori állásáról megbízható áttekintést és felvilágosítást nyerhet. Ehhez járul még az az előny is, hogy a védjegyek lajstromozásával, átírásával, megújításával, törlésével összefüggő, gyakran bonyolult és kényes természetű kérdésekben egységes felfogás és egységes gyakorlat válik lehetővé. Tűrhetetlen állapotnak minősíti a tervezet a mai nem peres és peres eljárást. A mai védjegyügyi szabályok szerint a védjegytulajdonosnak a belajstromozás megtagadása, a védjegy törlése tárgyában, vagy bármely más kérdésben hozott határozat ellen nincs semmiféle jogorvoslata (mert az ú. n. előterjesztés, amelyet ugyanaz a közeg intéz el, aki a sérelmes végzést hozta, komolyan nem nevezhető annak). Még tarthatatlanabb a helyzet a védjegyperekben. Ezek ugyanis a miniszter által döntetnek el első és utolsó fokon. A tervezet indokolása utal a védjegyügyeknek napról-napra emelkedő jelentőségére, fontosságára. Az intenzív nemzetközi vonatkozások, úgymond, mintegy parancsolólag kényszerítenek bennünket arra, hogy ezt a közgazdaságilag fontos ügyágat bízzuk a rendes bíróság garanciájával felruházott m. kir. Szabadalmi Bíróságra, amely úgy a nemperes, mint a peres ügyekben a javaslatban részletezett, az újabb kor igényeinek megfelelő jogszabályok szerint fog eljárni. Minden félreértés kikerülése végett, a tervezet hangsúlyozza, hogy a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát csakis mint védjcgylajstromozó hatóságot kapcsolja ki, de a védjegyügyek elintézésénél való értékes közreműködését lényegesnek és szükségesnek tartja. Ami a jogorvoslatokat illeti, a tervezet abból a felfogásból indul ki, hogy a védjegyügyek kellő tisztázása a forgalmi érdekkörök megnyugtatása és helyes judikatura kifejlődhetése céljából az egyes jogorvoslatoknak minél szélesebb tere nyitandó, annál is inkább, mivel úgy a nemperes ügyekben, mint a perekben, a Szabadalmi Bíróság mai szervezetének megfelelően, csak egyfokú fellebbvitelnek ad helyet. A tervezetnek a peres eljárásra vonatkozó szabályait csak helyesléssel fogadhatjuk. Egy megjegyzésünk lehet csupán, sürgősen, még ma életbe léptetni. A lajstromozási eljárásra vonatkozólag azonban a javaslat rendelkezései a kereskedelmi és ipari érdekeltség körében általános meglepetést, mondhatnók, megdöbbenést keltett, mivel a kereskedő és iparos érdekei főleg a védjegyjog megszerzésénél, a védjegyek lajstromozásánál nyilvánulnak meg a legérzékenyebben és így a kamaráknak, mint eljáró hatóságoknak, a lajstromozási eljárásból való kikapcsolása — és ezt a leghatározottabban állítjuk — a védjegyjogi intézménynek lejtőre juttatásával egyenértékű. E téren tehát nem a kamaráknak, mint védjegylajstromozó hatóságoknak a kikapcsolásában látjuk a helyes megoldást, hanem szakszerű és pontos védjegymutatók szerkesztésében, amely egyfelől lehetővé teszi a már védjegyoltalmat élvező védjegyek felőli tájékozódást, másfelől pedig a netalán fennforgó védjegyhasonlóságok felöli gyors tájékozódást. Heméljük, hogy a kereskedelmi és iparságügyi kormány a védjegyjogi intézmény fejlődése és népszerűsítése érdekében is, nem csupán a peres és nemperes, de a lajstromozási eljárásban is a kamarákkal való együttműködésben keresi, miként a körülöttünk lévő külföldi államok, az egyedül célravezető megoldásokat. A versenytilalmi megállapodás a fennálló jogban és a magántisztviselők és kereskedősegédek szolgálati viszonyáról szóló törvénytervezetben írta : Dr. MESZLÉNY ARTÚR egyetemi magántanár, budapesti ügyvéd I. Az üzleti titok1 és a versenytilalmi megállapodás között a kapcsolatot az adja meg, hogy az ilyfajta megállapodások egyik leggyakoribb és legalaposabb oka és jogosultsága a tág értelemben vett (az ipari, üzemi, gyártási titkot is magában foglaló) üzleti titok oltalmában foglaltatik. Az iparos, a kereskedő igen gyakran azért igyekszik alkalmazottját a saját szakmájából kizárni vagy legalább érvényesülését minél szűkebb térre szorítani, mert attól fél, hogy az ő hátrányára értékesíti azokat az ismereteket és főkép amaz üzleti titkok ismeretét, amelyeket a nála való alkalmaztatása során szerzett meg. Kétségtelen, hogy a volt alkalmazott, mint versenytárs, olyan, mint az ellenséges hadvezér, aki ismeri az ellenség összes hadállásait és haditervét, s ismeri főkép az ellenség gyengéjét, gondjait és sebezhető pontjait. Hogy ez az összefüggés mennyire gyakorlati, élesen megvilágítja a Budapesti Kamara Juryjének következő döntése: Az üzletvezető már mint versenytárs jár el akkor, amidőn a megnyitandó üzlete számára ügyes alkalmazottakat toboroz. Az alkalmazott eljárása súlyosan sérti volt munkaadójának üzleti érdekeit, mivel hosszabb időre megbéníthatja immár versenytársának üzleti tevékenységét a saját és az üzlet legjobb munkaerőinek meglepetésszerű kivonásával. Mindenesetre csak a T. 1. §-a szolgálhat alapul az ily csábítás megtorlására. A büntetőjogi üldözés lehetősége csak akkor nyílnék meg, ha az alkalmazottak elcsábításával kapcsolatosan a titok védelmére szóló rendelkezések is megsértetnek, mely érdekek megsértése közelfekvő lehet. J. 1498—32. 1925. Bányász. A tisztességtelein verseny, Budapest, 1927, 82. 1.) Ugyanerre az összefüggésre mutathatott rá a kir. Kúria is egyik jeles ítéletében, ahol kifejti, hogy: „A versenytilalom kikötése a kereskedőnek azt a kereskedelmi érdekét szolgálja, hogy üzletének boldogulását megvédje attóí, aki vevőkörét és üzleti titkait ismerve, vevői elhódításával vagy üzleti titkai felhasználásával üzletének esetleg ártalmára lehet. A kereskedő üzleti érdekének ez a megvédése megengedett dolog, a jó erkölcsbe nem ütközik, és mint ilyen, kötbérrel biztosítható." (Kúria P. II. 2419/1928. sz., Iparjogi Szemle XXIII. évf. 7. 1.) II. Az alábbiakban nem foglalkozom az ú. n. törvényes versenytilalommal, amelynek jogforrásai a fennálló jogban a K. T. 53., 74., 132. §-ai, a magántisztviselők és kereskedősegédek 1 V. ö. erre vonatkozólag Szerző cikksorozatát e lapok számaiban.