Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 10. szám

IPARJOGI SZEMLE alapot; következésképpen az ilven jogfentartó nyilatkozatnak joghatály nem tulajdonítható. (P. IV. 3661—1928.) E kérdésben az Iparjogvédelmi Egyesület ankétot tartott, amelyen a Kúria e határozatát élénk bírálat tárgyává tette. E helyett csupán utalunk az ott elmondottakra. (L. dr. Bányász: Tisztességtelen verseny. 1929.) A Vb. hatáskörének ily megszorítása dacára az 1930. évben a Vb. igénybevétele csak fokozódott, ami a mellett szól, hogy a Vb. erőssége a szakszerű és gyors döntés, amely idővel természetszerűleg hatáskörének a kárigény megállapítására való kiegészítésére fog vezetni. A kártérítés kérdésére vonatkozólag az alábbiakban több elvi jelentőségű kúriai ítéletet mutatunk be. Ha a sérelmesnek bizonyult magatartás sajtóhirdetés útján való közzétételben is megnyilvánult, az pedig nem is volt vitás, hogy az ily tartalmú közlés közzététele szándékos volt, továbbá a közlés tartalmánál fogva a felperes régi cég üzleti érdekei károsítására, a hozzá való bizalom csökkentésére alkalmas volt, valóságos kár bizonyítása hiányában legalább is a Tvt. 35. §-a értelmében az elégtételben marasztalás megokolt. A kártérítés jogalapjának megítélése szempontjából vizsgálandó, vájjon az alperes terhére megállapítható-e a Tvt. 35. $-ában felsorolt valamely szándékos magatartás, minthogy valamely, a Tvt. vonatkozó szakaszokba ütköző cselekménynek puszta gondatlanságból elkövetése nem ad elégtételhez való' jogos igényt. (P. IV. 2191—1929.) A Tvt. L §-a értelmében elegendő már az is, hogy a kárt okozó tilos cselekmény tekintetibeu annak elkövetőjét gondatlanság terhelje. Ez pedig jogszabálysértés nélkül volt az alperes terhére megállapítható, már abból a tényállásból folyóan is, hogy mint a felperes kelendő füzeteinek éveken át volt elárusítója, az első, eltérő külsőben megjelent alperesi dalosfüzet kudarca után kiadott újabb dalosfüzetét a felperes füzeteihez hasonló külsőben jelentette meg, holott a neki bemutatott kefelevonatból is szükségkép fel kellett ismernie az összetéveszthetőséget. De a fellebbezési bíróság által felhívott elsőbírOsági ítéleti megállapítás szerint az alperest a kifogásolt eljárásában nem is csak gondatlanság, hanem rosszhiszeműség terheli, ami pedig a szándékosság megállapításával egyértelmű, következőleg az alperes azt is alaptalanul panaszolja, hogy kellő tényalap megállapítása nélkül történt kártérítési felelősségnek a megállapítása. Minthogy pedig egyébként is iratellenesség és az okszerűség sérelme nélkül, a Pp. 270. §-ának megfelelő megokolással megállapított tényálláson alapszik az irányadó anyagi jognak is megfelelő döntés: az alperest mindenkép alaptalan felülvizsgálati kérelmével elutasítani és a Pp. 543. és 508. §-ai alapján a sikertelen jogorvoslatával okozott költség viselésére kötelezni kellett. (P. IV. 897—1929.) A Tvt. 17. §-a alapján indult bűnügyi eljárás eredményére tekintet nélkül a polgári peres eljárásban kideríthető tényállás alapján is elbírálható az elégtételhez való kereseti igény jogszerű volta, még pedig annál is inkább, mert a polgári eljárásban nem is fontos a rosszhiszeműség kérdése, aminek pedig a Tvt. 17. §-a szempontjából döntő jelentősége van. (P. IV. 2191—1929.) A postai közegek tévedése folytán alperesnek kézbesített gallérküldemény tisztításba vétele és a tisztítási munkálat egy részének elvégzése, amennyiben nem szándékosan, vagyis nem tudva és akarva végeztetett, oly szándékosság, vagy gondatlanság, amely üzleti titoknak a Tvt. 15. §-ában meghatározott módon való felhasználásával véghezvitt cselekmény elkövetése esetében is, a Tvt. fennebb hivatkozott 35. §-a értelmében az elmaradt nyereséget is magában foglaló kártérítés és elégtétel megítélésére alapul szolgálhatna, ebben az adott esetben fenn nem forog. (P. IV. 8385—1929.) Tényleges kárként csak a bizonyított és a valóságban tényleg felmerült kár ítélhető ép azért meg, mert a versenytárs nem vagyoni kárt is követelhetvén, esetleges nem vagyoni kárában nyerhet kielégítést ama kárára nézve, amit — mint tényleges kárt — a jelen esetben is bizonyítani nem tudna. (P. VII. 2012—1930. — 32. sz.) A felek különleges szerződéses jogviszonya lévén irányadó, a felperes abból nem származtathat elégtételhez való igényt, ha a másik szerződő fél a neki általa megadott, bár cégjogilag meg nem álló jogosítvánnyal tovább is él. (P. IV. 2191—1929.) Az összetévesztésre alkalmas cégtáblának tovább fennhagyása szándékosan történhetett, különösen tekintetbe véve azt az alperes felhozta körülményt, hogy a felperes a szerződés felbomlásától fogva őt minden lehető módon a versenyzésben hatósági eljárások indításával gátolni igyekezett, ami kizárja azt, hogy csak gondatlanságból hagyta meg az őt többé meg nem illető címtáblát. (P. IV. 2191—1929.) Az idegen névre, vállalatra utaló üzleti nyomtatvány nem tekinthető gondatlanságból elkövetettnek akkor sem, ha az illető nyomtatvány még abból az időből származott, amikor a felek között fennálló szerződés értelmében versenytárs annak használatára jogosult volt. Ez a körülmény tehát okszerűen és az anyagi jognak megfelelően ad kellő alapot az alperes elégtételi felelősségének megállapítására. Alperest szándékos jogsértő cselekmény terheli. (P. IV. 2191—1929.) Az oly üzleti titoksértés, amely nem a 15., hanem az L $ alapján üldözendő, nem ad kártérítési alapot. A Tvt. 35. §-ának rendelkezései szerint a panaszolt cselekmény csak oly esetben szolgálhat vagyoni kár megítélésére alapul, ha az a 15. § szerint minősül. A Tvt. 1. §-a esetében csak vagyoni kár járván az elsőI.íróság a csupán eszmei kárt igénylő keresetet helyesen utasította el és ez okból az elsöbíróság ítélete úgy ezen, mint a perköltség tekintetében is helyben volt hagyandó, mert az elsöbíróság által megállapított perköltség a per tárgyával és a kifejtett tevékenységgel arányban áll. (P. VII. 4510/16—1930.) A cég és név oltalma. A legmesszebbmenő oltalmat nyújtja a Jury a nemzeti és nemzetközi gazdasági értékeknek (világcégek, világmárkák). E téren a Jury főfeladatát abban látja, hogy a közönséget a megtévesztéssel, a megtévesztések lehetőségével szemben megvédje. A prioritás kétségkívül méltánylást érdemlő, de még nem döntő momentum. A megtévesztésre alkalmas idegen vállalati elnevezések tűrése, még nem feltétlenül elévülési ok. (J. 21.841 -1928.) Ügy a tisztességtelen verseny, mint a védjegyjogba ütköző üzleti magatartások elbírálásánál a cégnevek, világnevek világvédjegyeknél az általánosan uralkodó erkölcsi felfogás mérlegelendő, vagyis az oly védjegyeknél, amelyek nemcsak a magyar piacon, de a külföldi piacokon is általánosan ismertek, vagyis világgazdasági, nemzetközi értékeket képviselnek, úgy a magyar piac szokásai és közfelfogása, mint a külföldi piacnak köztudomása és erkölcsi megítélése is ügyeimbe veendők. (J. 4499—1930.) A megtévesztő jelleg megállapításánál nem szükséges hogy a hasonlóság az egész cégszövegre vonatkozzék, hanem elégséges, ha a szembenálló cégek futólagos, felületes megfigyelés mellett ugyanazonos vállalatnak, avagy a közismert vállalattal üzleti összeköttetésben álló versenytársnak a hitét felkelteni alkalmas. (J. 10.239—1930.) A jogosulatlan céghasználatot úgy a K. T. 24. ^-a, mint az 1923 : V. te 7. és 8. §-ai tilalmazzák. Míg azonban K. T. szerinti eegbitorlás megállapításához az szükséges, hogy a jogosulatlan használat a cég tartalmának egészére nemcsak egyes szavakra, vagy jelzőkre vonatkozzon, addig a versenytörvény kizárólag a megtévesztés lehetőségét mutatja, nevezetesen: hogy vájjon a cégnek, vállalati megnevezésnek konkrét használata, alkalmas lehet-e arra, hogy a nagyközönség a szembenálló, avagy általában a versenytársakat egymással felcserélje, illetve valamely versenyvállalat jellegére bárminő téves következtetéseket vonhasson. „Kugler", „Törley", „Zwack", , Saxlehner", „Franck" stb., stb. nevek használata joggal sértheti nem csupán az idézett vállalatokat, hanem az érintett szakma minden egyes tagját is. Egy konkrét peres ügyben alperes annak dacára, hogy bejegyzett cégében német hangzású neve szerepel, üzleti feliratában cégét ettől eltérően a felperesi cégben szereplő magyar hangzású, a saját nevének kezdőbetűjével azonos betűvel kezdődő név önkényes felvételével használta. Az ennek alapján tisztességtelen verseny miatt indított keresetnek a Kúria a következő indokolással ad helyt: Minthogy a felperes cége mint neves fővárosi könyvkereskedő közismert, nyilvánvaló az is, hogy az alperes a felperesével egyező és alperest meg nem illető cégjelzőként önkényes felvételével saját versenyzőképességét a könyvkereskedői üzletkörben az üzleti tisztességbe ütköző módon fokozni kívánta és így szándékosan követett el a Tvt. 1. §-ába is ütköző eljárást. (C. IV. 5832—1929.) Megtévesztés az áru származása tekintetében. Alperesek ügynökeinek az üzletszerzésnél, tehát a reájuk bízott teendők teljesítésében (Tvt. 33. § 3. bek.) elkövetett ama cselekménye, hogy alperesek magyar gyártmányát felperesével szembeállítva, a felpereséről azt híresztelték a viszontelárusító kereskedőknél, hogy a felperes külföldi gyár, gyártmányai nem magyar gyártmányok: erkölcstelen versenyeszköz. A ..valóságnak megfelelő" adatok közlése is tévhit keltésére alkalmas lehet. Ha valamely régi osztálysorsjegyiőelárusítóként ismert cégből kiváló két igazgató új osztálysor8jegy-főelárusító üzlete megindításakor azt hirdeti, hogy az általuk otthagyott cég által addig árusított sorsjegyeknek több mint a felét az Osztálysorsjáték igazgatósága nekik adta át eladás végett és így ezek a sorsjegyek ezentúl kizárólag náluk, az új cégnél kaphatók, még ha a valóságnak meg is felel, hogy a régi cégnél beosztva volt sorsjegyeknek a két cég közt. megosztása a közölt arányban történt, kétségtelenül bele-