Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 11. szám - Joggyakorlat

4 IPARJOGI SZEMLE kedelmi munka és tetemes költse}; révén közismert árucikké, vagyis gazdasági értékké vált), a védjegyes áru a közönség egy részénél rendszerint minőségi megjelölésként hat. Ha a közönség egy részének felfogását döntő jellegűnek tekintjük, úgy a védjegyjogi funkcióját immár betöltő, a forgalomban szereplő hasonló árukkal szemben disztinktivebb, megkülönböztető erővel bíró védjegyes áruk gazdasági erejét megtörjük: a gazdasági értéket reprezentáló védjegyeket szabadjegyeknek deklaráljuk. E felfogás szerint a védjegyjog céljával és rendelkezésével ellenkezően, minél több kereskedelmi munkát és reklámköltséget fordítunk valamely védjegyes áru közismertté tételére, annál jobban közelítjük meg azt a határt, amelyen túl a védjegyes áru immár elveszti védjegyjogi karakterét és közkinccsé válik. A védjegyjog szellemével ellenkezne és közgazdasági szempontból is veszedelmes volna, ha a védjegyes áruk közismertté tételére fordított kereskedelmi munkának korlátokat szabnánk. (Ha ugyan ily korlátok — amelyeket a védjegyjog egyébként nem ismer — egyáltalában felállíthatók volnának.) A Jury nézete szerint a védjegyes áruknak a versenytársak részéről történő mind általánosabb használata mindaddig, amíg a fogyasztók (termelők, viszonteladók, nagyközönség) még oly csekély része is a kérdéses védjegyben egy meghatározott vállalatra utaló megnevezést (származási-, az áru ugyanazonosságát garantáló jegyet) lát, mint abuzus, a közérdek javára a magánérdekek jogos sérelme nélkül előnyüket nem teremthet, vagyis általában: a belajstromozott védjegyeknek szabadjeggyé való átalakulása védjegyjogellenes. Védjegyjogi gyakorlatunk egész szelleméből leszűrhetjük azt az egészséges gazdasági megállapítást, hogy abban a pillanatban, amikor valamely védjegyes árunak megszűnik védjegyjogi karaktere, illetve a védjegyes áru a fogyasztóközönségben már nem kelti az árunak egy bizonyos vállalatból yaló Származását (az áru ugyanazonosságára utaló garanciajegynek), jellegét, úgy ezeknek a védjegyes áruknak, mint ;i forgalomban" szereplő egyéb árucikkeknek (petróleum, glycerin, borax stb., stb.) immár védjegyes áru értéke nincsen. A versenytársak részéről szabadon használható védjegy csak addig bírhat értékkel, amíg a fogyasztóközönsógbei) a védjegyes árunak, garanciajegynek a karakterét tölti be. Az ilyen „általános használat" (szabadjegy) tehát abuzus, mert a fogyasztóközönség megtévesztésére alapítja kereskedelmi, illetve gazdasági értékét. Mindaddig tehát, míg a fogyasztók (viszonteladók) még oly csekély része is a ..Valvoline" megnevezésben egy meghatározott vállalat által készített produktumot lát, vagyis amíg abban a feltevésben élhet, hogy a „Valvoline" névvel megjelölt készítmények ugyanazonos minőségű anyagot tartalmaznak (anélkül, hogy a védjegyes árut készítő vállalatot meg tudnák nevezni), tudatában vannak annak, hogy van valaki, egy védjegyes vállalat, amely a „Valvoline" elnevezéssel garantálja nekik az ári) ugyanazonosságát, — addig a „Valvoline" szómegjelölés (védjegy) szabadjegynek nem tekinthető. Nem szükséges, bftgy az átlagos vevő magának a védjegyes vállalatnak létezéséről közvetlen tudomással bírjon, elegendő az a hite és tudomása, hogy „Valvoline" név alatt azt az árut szolgáltatják ki, amelyet ő megszokott, amely az ő céljainak megfelel, illetve amelyet neki e megnevezéssel ajánlanak. Az az ellenvetés, hogy a „Valvoline" elnevezés egy bizonyos megbatározott olajkészítménynek az elnevezése, a fogyasztók mentalitásában árunéwé vált és így ez elnevezésre a szakmának nélkülözhetetlen szüksége van, ellenkezik a védjegyjog szollemével, amelynek kimondott célja „új áruk" teremtése, — másfelől pedig abuzusokra kívánja alapítani a szabadjeggyé nyilvánítás iránt közérdekből előterjesztett kérelmet. A „Valvoline" közismertsége a „Valvoline" védjegy tulajdonosát nem sújthatja oly irányban, hogy e megnevezés közprédává tétessék. Közérdekű szempontok sem szólnak ellene, mivel nincsen akadálya annak, hogy a versenytársak a „Valvoline" védjegyes ára anyagát, tehát a „Valvoline"-val megjelölt készítményt vegyelemzés alapján előállíthassák, úgy azonban, hogy a védjegytulajdonos védjegyjogait ezzel meg ne sértsék, vagyis a „Valvoline" jelzéssel szemben kellő megkülönböztető erővel bíró névvel (védjeggyel) lássák el. Ezen túlmenő törekvések a védjegytulajdonos védjegyjogait sértik. (J. 27.737—1929.) Felelősség. Való ugyan az, hogy a magánjog és a K. T. értelmében harmadik személyekkel szemben a részvénytársaság nevében eljáró alkalmazottak saját személyükben felelősségre nem vonhatók, de a büntetőjog szempontjából már az alkalmazott személyes felelőssége fennáll akkor is, ha a részvénytársaság nevében jártak el. A Tvt. nem vonható sem a magánjog, sem a büntetőjog keretébe, hanem a kettő között foglal helyet, ami kitűnik a T. 33. §-ából, mely szerint a törvényben megállapított vagyoni felelősség a részeseket is terheli. Ez a § ugyan az abbanhagyásra kötelezés esetéről nem szól, de a vagyoni felelősségben, mint többen az abbanhagyási kötelezettség, mint kevesebb, benfoglaltatik. (B. Tsz. 41.541—1928.) A félreértés előidézésére alkalmas közlések, az alaptalan és túlerős büntetőjogi következményekkel való inegfenyegetéa is bíróilag mérlegelendő, vagyis nem feltétlenül tisztességtelen magatartás, ha megállapítást nyer ama tény, hogy azok, akiknek e közlés szól, egyfelől teljesen tisztában lehetnek a közlés' valódi értelmével, másfelől pedig méltán rászolgáltak (notórius tisztességtelen versenyzők) a megfenyítés erősebb megnyilatkozására. (B. Tsz. 37.048—1929.) A raktáron nem tartott árukkal űzött visszaélések. Az a versenytárs, aki az üzletben, a raktáron nem tartott árukra tesiz vételi ajánlatot, az árra vonatkozólag tévedésben tartja a vevőt, az olcsó áron hirdetett védjegyes áru helyett tendenciózusan más (hasonló) árut mutat be, annak előnyeit dicséri, a tisztességtelen verseny legdurvább eszközelve] él. (B. Tsz. 112.283—1929., B. Tsz. 33.7)59.) Bojkott. A bpesti kir. ítélőtábla megítélése szerint bármely gyár, vagy gyári képviselet annak -a kereskedőnek ad el árut, akinek akar, s az áru kiszolgáltatását minden megokolás nélkül megtagadhatja. Ezen a jogi helyzeten nem yáltoztat az sem, ha az árueladást valamely gyár, yasfy képviselet nem egyedül, hanem más szakmabeli gyárakkal egyetértve tagadja meg, vagy tiltja le. A Jury erkölcsi felfogása szerint az ily egyetemleges áruletiltás, illetve árukiszolgáltatás. amennyiben indokolatlan (numerus klauzus célzattal történik) és a versenytárs tönkretételére irányul, az adott körülmények az ily eljárást tisztességtelen üzleti magatartássá tehetik. (J. 30.634—1929.) Versenytárs. Mihelyt a társtag önállóan rendelkezik, vagyis' oly ténykedést fejt ki, amellyel a volt közkereseti lársnság vevőit a maga számára kívánja megszerezni, a cégben brnmaradó vállalkozó versenytársának tekintendő. (B. Tsz. 3(5.376—1928.) — A gyógyszertáros és droguista-üzlet mindazon áruk tekintetében, amelyek mindkét fél üzlet éhen kaphatók, versenytársaknak tekintendők. (B. Ts'z. 38.947— 1929.) — A bíróság a versenytársi minőség megállapításánál a legszélesebb körben mozog. Kizárólag az érdeksérelem fenforgását, igazolását (a saját vállalatnak, mások üzleti érdekcinek rovására történő gazdagodására, megerősödésére való törekvését) kutatja, függetlenül a vállalatok közvetlen vevőkörére, olvasóira és a szemben álló vállalatok terjedelmére, gazdasági rendeltetésére, avagy a vállalati munkának még . csak előkészítésére. Visszaélés a versenytörvénnyel. Jogos önvédelem. Egy peres ügyből kifolyólag a bíróság (budapesti kir. törvényszéki ítéletébon kimondotta, hogy a tisztességtelen verseny megállapításának előfeltétele, hogy a versenytárs magatartásából panaszos félre jogsérelem lehetősége álljon elő. A bíróság, bár kötelezi az alperest, hogy a jövőben ama kijelentését, hogy ,aki ugyanolyan áron ad belföldi árut, mint alperes, az csak selejtes vagy kilós árut adhat", hagyja abba, mindazonáltal megállapítja az alperes jóhiszeműségét és jogos önvédelmét, amelyet a perbeli felek egy közös vevőjének támadása folytán (hogy t. d. „alperes áraival tévedésbe ejti a kereskedőket") tett. A bíróság megállapította továbbá, hogy felperesnek módjában állott magánál a gyárnál eljárni, amelynek befolyása is volt arra, hogy alperest leintse és így felperes jogai teljes mértékben biztosítva voltak. Azzal, hogy felperes ezzel nem elégedett meg, hanem az ügyvédi költségek megtérítését is követelte, a perköltséget kártérítés jellegűvé, tette, pedig a perre felperes jogainak biztosítása céljából nem volt szükség. Felperes perlekedése eszerint a jogokkal való viszszaélés, mely annál inkább méltánytalan alperessel szemben, mert felperesnek éreznie kellett, hogy bár jogaival élve üzleti versenyében, de mégis csak alperes létalapja és megélhetése ellen tört. Alperesnek — így szól az ítélet — amúgyis súlyos kára, vagyoni viszonyaihoz viszonyítva, hogy ügyvéddel kellett magát képviseltetnie a perben és minthogy felperes perköltségeinek viselése vagyoni romlásba dönthetné, ezért a bíróság a perköltségek kölcsönös megszüntetését látta méltányosnak és jogosnak, a sokkal jobb vagyoni viszonyok közt élő felperessel szemben. Különben is — a tényállás szerint — alperes többször felajánlotta az egyességet a kereset tárgya tekintetében, ilyen esetekben pedig a törvény* szerint is rendszeresen a perköltségek kölcsönös megszüntetésének van helye és az egyesség csakis felperes költségkövetelése miatt nem jöhetett létre. (B. Tsz. 31.971—1929.) A vevőközönség védelme eladdig nem terjedhet, hogy a közjó előmozdítása jegyében egy egész üzlet-, iparág jóérzését megsértsük („Nem lesz már minden "-péknek háza" (Kúria ítélete), — „Pukkadjanak meg az ellenségeim. — azok a híres legények — én mégis olcsóbban adom", stb.: erkölcstelen. (B. Tsz. 46.211—1928.) Ujságüzem Rt., Budapest, VII, Erzsébet körút 5. Felelős üzemvezető: Wiízncr ISIW'M'