Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 5. szám - A bíróságok és a védjegyhatóság hatáskörének kolliziói

IPARJOGI SZEMLE 19 után indul s így az összetéveszthetőség lehetősége nagyobb, míg ezzel szemben az ujságvásárló közönség nemcsak az uj­ságcíin hangzását hallja, hanem a címnek, sőt az egész lap­nak külső alakját, mint tárgyat látja s így az összetévesztés lehetősége csupán a cím hangzásából meg hern állapítható. Ez okból a bíróság ennek a körülménynek ügydöntő je­lentőséget nem tulajdonított s ezért az idevonatkozóan, vala­mint a becsatolt fuvarlevélben vázolt összetévesztés fenfor­gására felajánlott bizonyítást mellőzte. (Szegedi Vb. 1134— 1929.) Betű, szó és ábrás védjegyek utánzása Az utánzások kérdésében valóban a legszigorúbb joggya­korlatra mutathatunk. Az egyes jogeseteknél a bevezető rész­ben előadott elv: a megtévesztés íeníorgásának a lehetősége a mérvadó. Az általános ismertség szüli, sajnos, mintegy természet­szerűleg az utánzóknak hatalmas táborát, akik az eredeti védjegytulajdonos közönyét felhasználva, napról-napra csak megnövekszenek. A választott bírói eljárás során az utánzók részéről egy igen különös felfogással találkozunk, amely sze­rint a viszonteladónak jogában áll a néki a gyárosok részé­ről felajánlott árut felelősség nélkül forgalomba hozni, vagyis az utánzatok forgalombahozataláért is a gyárosok és pedig kizárólag a gyárosok vonandók felelősségre. E felfogás ter­mészetesen ellenkezik a versenytörvény egész szellemével, kü­lönösen annak 9. §-ával, amely szerint az árut nem szabad olyan jellegzetes külsőben, vagy olyan elnevezéssel forga­lomba hozni, amelyről a forgalomban egy másik versenyvál­lalatot szoktak felismerni. A versenyjog szelleméből követke­zik, hogy a védjegyes áruk a forgalomban valóban konku­rens árukként jelentkezzenek, vagyis egymástól élesen meg­különböztethetők legyenek. Reá kell nevelnünk a gazdasági piacon megjelenő versenyvállalatokat, hogy eredeti alkotá­sokkal, színhatásokkal, formákkal stb., stb. irányítsák áruikra a fogyasztóközönség figyelmét és ne törekedjenek hamis lát­szattal vállalatukat, illetve áruikat más vállalat áruiként feltüntetni és ezzel a védjegytulajdonosoknak vevőkörét el­vonni, más vállalatnak jóhírnevét ós védjegyes árui tekinté­lyét, a fogyasztóközönség részéről élvezett bizalmát aláásni. Az egyes konkrét eseteket illetőleg utalunk az „L. B. O" „L. B. A." harisnyajelzések hasonlóságát megállapító ítéletre. (Vb. 6693—1928.) A forgalomban immár általánosan használatos szógyökök, jelzéseknek egyes versenyvállalatok részéről történő alkalma­zása azonban még nem ad kizárólagos jogot az azokból alko­tott szavak, illetve ábrákhoz. Természetesen általános jogel­veket itt sem állíthatunk fel, úgyhogy az alább közölt jog­esetek csupán tájékoztató jelleggel bírhatnak. Így a Jury megítélése szerint a „Neolax" — „Novolax" (J. 10.441—1927.) „Neosalvarsan" — Neo I. C. I." (J. 43—580—1928.) nem hasonló védjegyek. A Jury a legmesszebbmenőleg védi az eredeti védjegyes árukat. Így az „á la" kitétel eredeti védjegyes árunévvel szemben is megtévesztő. (J. 36.898—1928.) „Syst. Lammertz" a Lammertz cégre utal, idegen cég részéről történő alkalma­zása tisztességtelen verseny. (B. tsz. — 13. P. 36.774—1928.) Megtévesztő módon hasonlónak találtattak: „Albus" (házi­szappan) — „Albion", „Albau" (pipereszappan). (Vb. 44.500— 1928.) „Odol" (szájvíz) — „Podol" (lábizzadás elleni szer). (J. 43.580—1928.) „Habselyem" — „Hableány" (B. tsz. 33.352—1929.) A szóvédjegyek és árunemek hasonlóságának a kérdését igen helyesen világítja meg az alábbi választott bírósági íté­let. Az ítélet hangsúlyozza, hogy az utánzók által következe­tesen előadott ama érvelés, hogy két szó vagy kifejezés ha­sonló vagy nem hasonló hangzású voltának elbírálásánál csu­pán a szavak végső szótagján van a hangsúly, mert a sza­vak teljes egészükben veendők figyelembe. Különösen fontos a szó töve, — és amennyiben a kérdéses szavak több szótagból állanak és az első szótagok, melyek a szó tövét alkotják, egy­máshoz hasonlók, úgy a két kifejezés hasonlósága vitán felül áll. A „Kollarit" és „Kollarol" szavak töve „Kollár", amely szó a peres felek közös családi nevéből a Kollár-ból alkotta­tott (alperes t. i. a felperes testvérének leánya) és a szavak kimondásánál a hallgató figyelmét a szavaknak ez a töve ra­gadja meg, a végzet kevésbé, amelyet a kimondó egyén eset­leg beszédközben elnyel. írásban meg különösképpen nem a szó végső szótagja, hanem az egész szó, a maga teljességében ragadja meg a figyelmet és így a kettő kétségkívül ös-szeté­vesztésre ad okot, ami főképpen akkor történhetik, ha a vevő a „Kollarit" kifejezés alatt forgalomba kerülő anyagot ismeri és a másikat, a „Kollarol"-t kínáló ügynök által mon­dott kifejezést a fülében már megrögződött Kollarit-nak érti. A szóban levő védjegyekkel ellátott árukra vonatkozólag a nem vitás tényállás szerint felperes védjegye tetőlemezre, fedőlemezre, szigetelő anyagokra és tetőfedéshez szükséges mindennemű ragasztó anyagokra vonatkozik, felperes azt már 1911. óv óta használja, alperes pedig a „Kollarol" szót 1928 június óta védömázra és szigetelő anyagokra veszi igénybe. A „Kollarit" kifejezés tehát a felperes régi árujegye lévén, a forgalomban régóta ismeretes, az alperes, ujabb ke­letű árujegye a felperes érdekét nyilván sérti. Alperesnek az a védekezése sem helytálló, hogy a felek a két árujegyet más­más árukra használják, mert a mindkét fél által gyártott anyagok és áruk ugyanazon árukörhöz tartoznak, mindkettő olyan anyagot gyárt, amely tetőlemezekre való és minden­nemű tetőfedéshez szükséges, ragasztóanyagot jelent. Az egy ügykörbe tartozó áruknál pedig alaptalan az a védekezés, hogy alperes azokból másokat jelöl meg a megtévesztő jelzés­sel, mint felperes. De ettől el is tekintve felperest védjegye alapján megilleti az a jog, hogy a jövőben bármikor a bőrle­mezeken kívül azokra az árukra is használhassa a „Kollarit" megjelölést, amelyeket alperes „Kollarol"-lal jelöl meg. Ezért nem helytálló alperesnek az a védekezése sem, hogy felperes jelenleg az ő árujegyét csak bőrlemezre használja míg alpe­res azt védőmázra és szigetelőanyagokra veszi igénybe. (Vb. 58.055—1928.) Az Idegen védjegyek átragasztása sem mentesít a véd­jegybitorlás alól. (A Kúria jogegységi tanácsának büntető döntvénye.) A védjegyek ugyanis azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztóközönség az illető áru eredetére nézve a valóság­nak meg nem felelő, tehát hamis megjelöléssel tévedésbe ejt­hető ne legyen, s hogy másrészről senki idegen jelvények használatával mások rovására tisztességtelen versenyt ne foly­tasson. A fenti eljárás alkalmas mindkét cél meghiúsítására, azért, mert a felragasztott papírcímkék a dolog természete szerint (pl. jégszekrényben hűtés, esős idő, nedves pincele­vegő behatása folytán) az üvegről könnyen leválhatnak vagy leszakíthatok, s így az áru olymódon kerülhet a fogyasztó­közönség elé, hogy ez az áru eredetére nézve tévedésbe eshet. (Hasonló értelműek a Vb. 48.849—1928, Vb. 50.596—1928.) A bíróság és a védjegyhatóság hatásköre E helyütt tájékozás céljából a védjegytörvény rendelke­zéseire is utalunk. Azon kérdés felett, vájjon megillet-e valakit a védjegy kizárólagos használati joga, valamint ezen jognak elsőbbsége és átruházása felett, továbbá afelett: vájjon valamelyik laj­stromozott védjegy egy harmadik személy által más árune­mekre használatba vehető-e vagy sem (7. §.), a kereskedelem­ügyi miniszter határoz. Ha a büntető ügyben (jelen törvény 8. és 9. §-ai) oly kér­dés merül fel, melynek előzetes eldöntése az előbbi bekezdés szerint — a kereskedelemügyi miniszter hatásköréhez tarto­zik, ez esetben a büntetőbíróság — az illető adatok közlésével — e kérdés előzetes eldöntésére a nevezett minisztert fölkérni és határozatát bevárni tartozik. (1895. évi XLI. t. c. 12. §.) Ha a bűnvizsgálat folyama alatt (23. és 24. oly kérdés merül fel, melynek előzetes eldöntése az előbbi kikezdés sze­rint a kereskedelmi miniszter hatásköréhez tartozik, ez eset­ben a büntetőbíróság az illető adatok közlésével e kérdés elő­zetes eldöntésére a nevezett minisztert fölkérni és határoza­tát bevárni tartozik. (1890. évi II. t. c. 29. §.) A bíróságok és a védjegyható­ság hatáskörének kolliziói A versenytörvény az iparjogvédelmi törvényeket általában nem érintette, sőt 45. §-a egyes speciális törvényeket kifeje­zetten fenfeárt. Kétségtelen, hogy az ipari tulajdonnak megsér­tése egyszersmind az üzleti tisztességnek a megsértését is jolonti és így nyilvánvaló, hogy minden oly cselekmény, mely ellen speciális törvények voltak hivatva azelőtt oltalmat nyújtani, most egyszersmind a versenytörvény 1. §-ának gene­rális' tilalmával is szemben találják magukat. De ezenkívül a versenytörvény egyes szakaszai is, különösen a védjegysőrel­mek ellen hathatós védelmet adnak. (Tvt. 7—11., 17—18. §§.) Ha pedig a versenytörvény egyfelől kifejezetten fentart régi, spe­ciális törvényeket és emellett maga is konstruál speciális védelmet: akkor nyilvánvalóan eldöntötte azt a kérdést, hogy úgy a fennálló törvények, mind pedig az új törvény rendel­kezései alkalmaizandók és érvényesülnek ugyanazon jogterü­leten. — A gyakorlat általában ezt az álláspontot képviseli és csak szórványosan jelentkeznek ellenkező " döntésok. — Ügy' véljük, hogy nem is lehet másképpen, mert mindegyik törvény a védelemnek más-más szankcióját adja és így egyiket nem pótolja a másik. Az egyes törvények a megsértett jogrendnek, az eszmei jog megsértésének, mint tiltott cselekménynek, hármas vonat­kozását adják: közigazgatási, magánjogi és büntetőjogvédelmét, — külön-külön és más-más fórumok előtt. A védelemnek kiindulópontja, hogy maga a sérelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom