Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 5. szám - Bírói gyakorlat a pénztartozások köréből

294 (9) Aranyeffektivitás vagy értékállandósági kikötés? Alperes pénzintézet angol fontra szóló zálogleveleinek vevőivel szemben külön okiratban arra vállalt kötelezettséget, hogy a szelvényjövedelmet, valamint a tőkét is saját választása szerint 1927. évi értékű (súlyú és finomságú) valóságos angol aranyfontértékben vagy ezzel egyenértékű fontbankjegyekben fizeti ki. A pénzintézet 1937-ben az esedékes szelvényekre fontonként csak 27.825 pengőt fizetett, a felperesek az említett megállapodásra hivatkozással fontonként 42.17 pengőt követelnek. Az alperes pénzintézet azt vitatja, hogy ő valóságos angol fontban fizetésre kötelezte magát, a felperesek szerint viszont értékállandósági kikötés jött létre. A Kúria nem dönti el azt a kérdést, hogy effektivitási vagy értékállandósági záradék forgott-e fenn, mert mindkét esetben a 27.825 pengős árfolyam alkalmazását tartja helyesnek. Ha ugyanis — az alperes álláspontja szerint — az aranyérmét valóságos fizetési eszközként kötötték ki, akkor az aranyban teljesítendő fizetésekről szóló 410/1932. M. E. sz. rendelet szerint az említett árfolyam alkalmazásának van helye. Ha pedig — amint a felperes állítja — a felek akarata átértékelési kikötés létesítésére irányult, vagyis az értékállandóságot kívánták biztosítani, úgy ismét a 27.825 pengős átszámítási árfolyam a helyes, mert 1930-ban (az ügylet létrejövésekor) az angol font és a pengő akkori értékarányára tekintettel a záloglevelek tőkeösszegének belső értéke ennél többet — fontonként — nem tett ki. Helyesen utal az indokolásban a Kúria arra is, hogy a felperes által igényelt 50%-os felár számításbavételét kizárja az is, hogy a szóbanforgó követelésre a felárrendelet ki nem terjeszthető. (C. P. IV. 5563/1939., 1940. I. 23.) (10) Aranykikötés biztosítási kötvényben. A biztosítási kötvényben foglaltak szerint aranydollár alatt — amelyben a kötelezettségek megállapíttattak — 1 kg fínomarany 1/665 részének értéke értendő, amely érték megállapítása a fínomaranynak a londoni tőzsdén jegyzett legutolsó ismeretes árfolyama alapján történik. A felperes keresetét arra alapítja, hogy a kikötött árfolyam a bekövetkezett nemzetközi események folytán nem fejezi ki az arany valóságos értékét és így az arany hazai értékét kell alapul venni. Elutasító keresetében a Kúria megállapítja, hogy az alperes kötelezettsége a megállapodás szerint az volt, hogy a fínomaranynak a londoni tőzsdén fontban jegyzett értéke alapulvételével ez utóbbi pénznemnek a Nemzeti Bank jegyzése szerint megfelelő pengőt fizessen. A font csak átszámítási érték gyanánt szerepel, nincs szó tehát arany-, vagy valóságos angol fontról. Eldöntendő — a Kúria szerint — elsősorban az a kérdés, hogy a fínomaranynak a Bank of England által a biztosítási összeg esedékességekor jegyzett árfolyama kifejezte-e a színarany valóságos értékét ? Ennek bizonyítása a felperesnek nem sikerült, mert a Nemzeti Bank átirata szerint a Bank of England által jegyzett, említett időpontbeli aranyárfolyam kb. megfelelt az arany new-yorki árának, ami arra mutat, hogy a londoni árfolyamjegyzés megfelelt a valóságos értéknek. (C. P. VII. 4791/1942., 1942. II. 3.)