Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 5. szám - Az európai jogtudomány mai helyzete

Az európai jogtudomány mai helyzete.1 I. Talán sok jogász van, aki azt vallja, hogy „európai jogtudományról" beszélni manapság megengedhetetlen és egyben tudománytalan vállalkozás. Nemcsak Európa politikai széttagoltsága miatt, amelyet a mai szörnyű világháború idéz elő, hanem formai és különleges jogi okokból is. Közel száz év óta uralkodik jogéletünk elméletében és gyakorlatában a szűk, teljesen az állami határokhoz kötött pozitivizmusnak egy faja. Eszerint a jogtudomány tulajdonképpeni tárgya semmi más, mint az érvényben levő tételes jog, amely kizárólag az állami törvény vagy az állam akaratából született más norma. A tételes jogszabály érvényességének alapja formailag mindig az állam érvénytadó akarata, amely meghatározott alakban jut kifejezésre. Az így gondolkodó tételes jogász szemében ennek folytán csak magyar, német, angol, svájci és egyéb állami jog van, ellenben — egységes Európa hiányában — nem lehet beszélni sem ,,európai jogról", sem ,,európai jogtudományról". És ezzel a mi témánk formai szempontból el is volna intézve. E mellett a szemlélet mellett a nemzetközi magánjogban is az állami törvény az egyetlen formális érvényességi alap, még akkor is, ha valamely nemzet bírája egy nemzetközi jellegű esetben az idegen jog alkalmazása mellett dönt. Sőt éppen a nemzetközi magánjog területén érvényesül a nemzeti ,,ordre public" klauzula, mint az európai egységet feloldó momentum. A formai érvényességi alap szempontjából a jogpozitivisták még az európai nemzetközi jog létezését is tagadásba veszik, mindamellett, hogy a nemzetközi jog évszázadokon keresztül az európai nemzetközi joggal, sőt a ius publicum Europaeummal volt azonos. Ennek a pozitivizmusnak a szemlélete mellett a nemzetközi jog és a belső jog dualisztikusán befelé és kifelé két, teljesen elkülönített jogkörre szakad, két, teljesen különböző jogforrással: a törvénnyel és a megegyezéssel. A külső és a belső, a nemzetközi és a hazai jog szétválasztása annyira tökéletes, hogy — amint ezt H. Triepel a „Völkerrecht und Landesrecht" (1899) c. könyvében kifejtette — befelé és kifelé teljes összefüggésnélküliség áll fenn, úgyhogy elvileg nem is lehetséges a két jogterület közti összeütközés. Ez a Triepel által 1899-ben kifejtett dualisztikus tana a belső és külső jogterület össze nem függésének teljesen uralkodóvá vált. Ez a tan egyszerű tagadása az „európai jogtudomány" létezésének. Mert a jogtudomány vagy egy ország belső jogával foglalkozik és akkor tekini A Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi karán 1943 november 11-én tartott előadás. A fordításról főszerkesztőnk ellenőrzése mellett a Hiteljógi Szeminárium gondoskodott. 17