Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 3. szám - A szövetkezés szabadsága

137 sára, tanácsára szorul, ha nincs kellő erkölcsi ereje a tisztességes munkához stb., stb. Ha az ilyen kiskereskedőt a hétköznapi nyelv vagy az érdekképviselet mindjárt „önálló egzisztenciának" minősítené is, — ez még nem jelenti azt, hogy valóban független és egészséges társadalom alkotására feltétlenül alkalmas egyeddel állunk szemben. 2. Ha viszont a polgári társadalom tisztviselőjét nézzük, aki nem űz „önálló" foglalkozást, úgy többek között a következő embertípust figyelhetjük meg: Szorgalmas, eszes, képzett, igazságosan gondolkodó, keresztény erkölcsi törvények szerint élő családapa, aki állandóan képezi magát, takarékos, vagyont gyűjt s bármely nap más állást kaphat, más munkakört vállalhat, mert szellemileg és anyagilag független. Vájjon az ilyen egyed érdeke hátrányt szenvedhet-e, ha a társadalompolitikus egészséges társadalom kialakítására törekszik? Ha már most az ismertetett független középosztálybeli egyed érdeke szembe kerül a fentebb ismertetett, függő viszonyban levő „önálló" kiskereskedő érdekével, — akkor a helyes jogalkotásnak az lenne a feladata, hogy az értékes középosztálybeli hátrányára teremtsen jogszabályokat? Valamely környék értékes középosztálybeli egyedei észrevehetik, hogy a néhány kartellben álló, nagykereskedőtől függő viszonyba került kiskereskedő árai jogtalanul túl magasak. Ilyen esetben az egészséges középosztálynak ne legyen joga védekezni? A jogalkotás ne adja meg az említett középosztálybelieknek a védekezés lehetőségét, mert a divatos jelszó szerint az „önálló" egzisztencia védelme mindenekelőtt való? 3. Lesznek talán, akik erre azzal fognak válaszolni, hogy megfelelő hatósági árszabályozás bevezetésével a jogalkotás az említett fogyasztók védelmére siethet és segítheti érvényrejuttatni az igazságos árat. Akik így vélekednek, azok elfelejtik, hogy: a) a hatósági árszabályozás mindenkor tökéletlen és mérhetetlenül drága, mert a nem termelő munkát végzők számát növeli, akiket a termelő társadalomnak kell eltartania és így e rendszer szembekerül a gazdaságosság elvével; b) a hatósági árszabályozás már magával hozza azt, hogy az „önálló" egzisztenciának nevezett kereskedők önállósága csökken s ők fokozatosan csupán áruelosztást végző állami szervekké lesznek. A jogalkotás tehát téves utakon járna, ha békeidőkben, kettős jogszabályt alkotva, először védené a meg nem felelően dolgozó kereskedőt, aztán hatósági árszabályozással próbálná védeni a fogyasztót. Mert mindkét rendelkezésével szembekerül a gazdaságosság elvével. A gazdaságosság elve pedig, mindaddig míg a társadalmi igazságosság gondolatával szembe nem kerülj, erősebb minden ellene irányuló jogalkotásnál. A társadalomtól az önsegély alkalmazásának lehetőségét semmiféle jogalkotással elvenni nem lehet. Nincs az a kor-