Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 2. szám - A kúria váltójogi gyakorlata az utolsó három évben 1. [r.]

114 aki őt katonai szolgálata alatt üzletének vitelében helyettesítette volna. Lehetséges ugyan, hogy az alperesnek sikerült volna olyan megbízottat találni, aki a felperessel kötött ügyletet helyette le­bonyolítja, azonban tekintettel az ügylet terjedelmére, valamint az ügylet tárgyát tevő árucikk kényes természetére (20 vagon szüva), nem lehet az alperestől méltányosan megkövetelni az ügyletnek al­kalmi helyettes által való lebonyolítását. El kellett tehát fogadni al­peresnek azt az érvelését, hogy katonai szolgálatának ideje alatt szá­mára a szolgáltatás túlnehezült, vagyis olybá tekintendő, mintha gazdaságilag, vagy jogilag lehetetlenné vált volna. Budapest, 1943. évi november 4. Nagy Andor, a választott bíróság elnöke, dr. Glatz János és Manovill Alfréd választott bírák, dr. Engel György jogügyi titkár. (323/1942. szám.) • 4. Zsákkölcsöndíj, A kölcsönzsákok visszavétele esetén három hónapon túl is, egészen a zsákok visszaérkezésének napjáig követel­hető a zsákkölcsöndíj. A felperes kilenchónapi késedelemmel vissza­küldött 892 drb zsák kölcsöndíját követelte az alperesektől. Az al­peresek azzal védekeztek, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint zsákkölcsöndíj csak 90 napra igényelhető, a kilencvennapi zsákköl­csöndíjat pedig megfizették a felperesnek. Rámutattak arra, hogy ők a szóbanforgó zsákokat nem használták, hanem azok összekötegelve az alperesi raktárban feküdtek, úgy, ahogyan megérkeztek. Felperes szerint nincsen olyan jogszabály, hogy 90 napon túl zsákkölcsöndíj nem követelhető. Utalt arra, hogy ma milyen nehéz zsákokat be­szerezni. Bírói kérdésre a peres felek kijelentették, hogy a peresített ügylet a tőzsdeszokványok kikötése mellett jött létre. — A bíróság az alperesek védekezését nem találta alaposnak. A kikötött áruüzleti szokások hüvelyes veteményekre vonatkozó különös határozatai 10. §-ának utolsó bekezdése szerint: „Ha a hüvelyes vetemények szállí­tására használt idegen zsákok az átvétel napjától számítva 3 hóna­pon belül vissza nem adatnak, a zsákot adó fél a zsákok visszavételét megtagadhatja és ebben az esetben azok értékét, valamint 3 hóra járó kölcsöndíj megfizetését követelheti. Ha azonban a zsákot adó fél a 3 hónap letelte után visszaadott zsákokat visszaveszi, úgy a visszaérkezés napjáig követelheti a szokásos kölcsöndíj megtérítését." A jelen esetre alkalmazandó jogszabály tehát nemcsak hogy nem mondja ki azt, hogy 90 napon túl zsákkölcsöndíj nem követelhető, hanem éppen ellenkezőleg, kifejezetten kimondja azt, hogy a zsákok visszavétele esetén 90 napon, illetve 3 hónapon túl is egészen a visszaérkezés napjáig követelhető a szokásos zsákkölcsöndíj. — A per elbírálása szempontjából teljesen közömbös az, hogy az alperesek a zsákokat használták-e, vagy sem, tehát a bíróság erre vonatkozó­lag nem rendelt el bizonyítást. Budapest, 1943 november 19. Wehner Kornél, a választott bíróság elnöke, Bischoff László és Győrőssy­Csepreghy Jenő választott bírák, dr. Engel György jogügyi titkár (327/1943. szám). Adorján Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom