Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 10. szám - Az új baleseti döntvény újfajta perorvoslata

609 tozásokat nem vették figyelembe és egyszersmind megengedte, hogy a korábbi ítéleteknek ezek a jogi tévedései új kereset alapján orvosoltnssanak. A jogegységi tanács kétségtelenül érezte, hogy milyen újszerű területre lépett és ezért igyekezett — ott, ahol még lehetett — a Pp. 413. §-ába belekapaszkodni. Kimondta nevezetesen az id. §, utolsó bekezdésével összhangban, hogy a felemelésnek (vagy leszállításnak) csak az új per megindításától kezdődő hatállyal van helye. Hogy azonban mennyire másról van szó a J. D.-ben, mint a Pp. 413. §-ában, azt éppen az mutatja, hogy a törvénnyel leginkább harmóniában lévő ez a megállapítás a döntés leggyengébb pontja, amely világosan önellentmondó és igazságtalan eredményre vezethet. A Kúria első tanácsa egy 1943-ban érkezett felülvizsgálati ügyben jelentette ki, hogy az 553. és 557. sz. elvi határozatoktól el kíván térni, maga a J. D. pedig a Ppé 75. §-a értelmében csak 1943. évi november hó 4. napján lépett hatályba. Könnyen elképzelhető tehát, hogy nemcsak az 3941. és 1942. években, amikor a gazdasági viszonyokban már szintén lényeges változások állottak be, hanem az 1943. év folyamán is keletkeztek olyan jogerős ítéletek, amelyek — a felperes erre irányuló kérelme ellenére — nem az ítélethozatal kori, hanem a baleset elszenvedésekori, pl. 1939. évi keresetet vették alapul. Vájjon ilyenkor, amikor a jogegységi tanács álláspontja szerint nyilvánvalóan téves volt az első ítélet és a bíróság az előtte ismert tények alapján igazságtalanul alacsony járadékot ítélt meg, mivel érdemli meg a járadékra jogosult, hogy az új per megindításáig terjedő — esetleg két évi — időre az eredeti alacsony járadékát ne egészítsük ki"? Hiszen még azt sem lehet mondani, hogy késlekedett a keresetindítással, hiszen azzal a jogegységi döntés meghozatalát kénytelen volt megvárni, mert a korábban indított keresetét a bíróság az alperes védekezése esetében már az első tárgyaláson a Pp. 413. §-a értelmében elutasította volna. Nyilvánvalóan igazságosabb eredményre vezetett volna, ha a Kúria, amikor megengedte az előző ítélet jogalapjához való hozzányúlást, nem állott volna meg; a félúton, hanem a helytelen korábbi bírói gyakorlat által okozott egész sérelem orvoslását lehetővé tette volna. Igaz, hogy akkor a régi ítéletek megtámadására kívánatos lett volna bizonyos határidőt is szabni, ez pedig eloszlatta volna azt a jótékony homályt, amelybe a .döntvénynek a fentiekben kielemzett igazi arculata burkolódzott. A 105. sz. J. D. indokolása lényegileg a 87. sz. T. Ü. H.-ra támaszkodik, úgy okoskodván, hogy a megítélt járadékokat éppen olyan indokolt a gazdasági viszonyok változásával előidézett kereseteltolódások alapján megváltoztatni, mint amilyen indokolt volt ez annakidején, a pénz értékének változása alapján. Az indokolás szinte csak ennek a megállapításának a konzekvenciájaként magyarázza a döntés első és — szerintem — fő tételét. „Ennek a szempontnak — úgymond — a gyakorlati alkalmazása nemcsak a bírói határozattal már megállapított baleseti járadék felemelését, vagy leszállítását 39