Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1943 / 1. szám - A gazdasági jog és Magyary Zoltán Magyar Közigazgatása [könyvismertetés]
27 Második Jtése Jogalkalmazás és jogfejlesztés 19. Minden német jogásznak legfőbb célja az legyen, hogy pártatlanul oltalmazza jogvédelemre szoruló néptársait és így a jogot a népközösség szolgálatában védelmezze és fejlessze. 20. A bíró döntéseinél nincsen utasításokhoz kötve, ö a jogot szabad, a teljes tényállásból merített, meggyőződése, valamint a nemzeti szocialista világnézeten felépülő törvényértelmezés alapján szolgáltatja. Hasonló szellemben kötelesek a közjegyző és az ügyész is hivatásuk egész körében jogvédelmet adni. 21. A törvény magyarázatában nemcsak a szöveg szószerinti értelmét, hanem a rendelkezést sugalmazó célt is állandóan figyelemre kell méltatni. Minden fogalmat és szabályt úgy kell értelmezni és kezelni, hogy azok lehetőleg magas értéket jelentsenek a német népközösség javára. 22. A törvény céljának valóraváltása érdekében a jogszabályt ki lehet terjeszteni hasonló, azonos elbírálást indokoló, élet jelenségekre is (megfelelő alkalmazás), vagy akként megszorítani, hogy alkalmazása elkerültessék olyan életjelenségekre, amelyeket a szóbanforgó jogszabály nem megfelelően rendezne (megszorító alkalmazás). Ha a törvényben hiányzik a megfelelő szabály és ilyent a szokásjogban sem lehet találni, akkor a döntést ezeknek az „Alapvető Szabályokénak vezető gondolataira kell alapítani. 23. A néptársak jognyilatkozatait a jogi forgalomban egyforma alapelvek szerint kell értelmezni. Harmadik Hész A néptörvénykönyv hatálya 24. A néptörvénykönyv hatálya kiterjed a Nagy-Németbirodalom minden hozzátartozójára. Idegen fajú birodalmi hozzátartozókra nem terjednek ki azok a szabályok, amelyek céljuk szerint egyedül a német vérű hozzátartozókra vannak szabva. 25. Külföldiekre a néptörvénykönyvet a nemzetközi jognak a NagyNémetbirodalom által elismert alapelvei szerint kell alkalmazni. A gazdasági jog és Magyary Zoltán Magyar Közigazgatása Több mint tíz éve mult annak, hogy Magyary Zoltán — otthagyva a gyakorlati közigazgatási pályát — a professzori hivatásra tért át. Ezzel a lépésével váltót írt alá, elkötelezve magát érett férfikorában a — tudománynak. Az aláírt váltót Magyary Zoltán becsületesen és pontosan beváltotta, amikor közrebocsátotta „Magyar Közigazgatás" című 674 oldalas hatalmas művét, A magyar jogtudománynak ezzel az eseményével szorosan vett szaktudományos alapon