Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 1. szám - A bolgár-magyar szövetkezeti jog egybehangolásának problémája

8 szolgáltatásokkal (ezekben állhat pl. a vállalat igénybevétele; beszolgáltatása a tejnek, cukorrépának stb.) és a pótbefizetésekkel. A Kt. még egy másik lényeges különbséget is megállapít a szövetkezeti tag és a részvényes felelőssége között. Amíg a részvényest társasági tartozás címén a társaság hitelezője közvetlenül soha meg nem támadhatja, addig a szövetkezeti tag — különösen korlátlan felelősség esetében — a szövetkezet csődje esetében, ha a kétszeri kivetés nem teremtette meg a hitelezők fedezetét, — közvetlenül ÍN felelőssé válhat. Ezt a „közvetlen felelősséget" mind az 1898:XXIII. te, mind a B., mind pedig a T. — igen helyesen — kiküszöbölték. Nézetem szerint szövetkezeteknél is érvényesíteni klell az elvet, hogy a szövetkezeti tag — bárminő felelősség terhelje — csakis a szövetkezetnek — de sohasem a szövetkezeti hitelezőnek — felel. A Kt. és Csődtörvény ezzel ellenkező álláspontját tehát nekünk is revideálnunk kell. Korlátlan felelősségű szövetkezetet a magyar szövetkezeti mozgalom nem ismer. Ennek főoka, hogy az 1898 .XXIII. és 1920: XXX. tc.-ek a hitelszövetkezetnél — a korlátlan felelősségű szövetkezet tulajdonképpeni formájánál — a korlátolt felelősséget honosítják meg. Mégsem tartanám célszerűnek, hogy a szövetkezeti törvény a korlátlan felelősség lehetőségét kizárja és ezzel megfossza a szövetkezeteket a leghatékonyabb hitelbázis lehetőségétől. A korlátolt felelősség állhat magában az üzletrészben. És így nem követném a német jogot (N. 2. és 131. §-ok), amely az üzletrész kifizetésen kívül ragaszkodik még a szavatossághoz is (Haftpflicht), amelynek minimuma az üzletrész összege. Nálunk — különösen fogyasztási szövetkezeteknél — a tagok felelősségének az üzletrész összegére korlátozása teljesen bevált. Nincs semmi szükség ennek a bevált gyakorlatnak megbolygatására. A szövetkezet felesleg felosztása és tartalékalapja tekintetében nézetem szerint az általános szövetkezeti törvényben csak két kényszerítő jogszabályt kell felállítani. Mindenekelőtt korlátozni kell az osztalékot és ezzel a szövetkezetet élesen el kell különíteni minden nyereségre beállított vállalattól; másrészről meg kell követelni a rendes tartalékalap létesítését és megfelelő táplálását. Egyébként a törvény hagyjon megfelelő szabad mozgást az alapszabálynak. Ezt az álláspontot fogadja el a B. 19. cikke is. Második bekezdése a rochdale-i elvre is figyelemmel van: „a felesleget a tagok között az év folyamán jelentkező fogyasztás és igénybevett kölcsönök arányában kell felosztani". Ez a rendelkezés teljesen talál a fogyasztási és hitelszövetkezetekre, de nem vehető fel az általános szövetkezeti törvénybe. Nagy Ferenc javaslatának 26. § 2. bekezdése már általánosabban formuláz: „azon arányban osztandó fel, melyben az év folyamán a bevételekhez járultak". Viszont ezt a formulázást sem lehet kifogástalannak minősíteni. Miként alkalmazzuk ezt a szabályt pl. a lakásépítő vagy a zenekari szövetkezetre? Ismétlem: leghelyesebb a vásárlási visszatérítés gondolatának