Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - A munka magánjogi szabályai [könyvismertetés]

120 bében tárgyalja a kereskedelmi, az ipari munka, sőt a tengeri hajók személyzetének jogviszoiryait, a kollektív szerződést, a munkabér-minimumot, a fizetéses szabadságot, a nj-ugdíjt, a szociális biztosítást, a munkásvédelmet, stb., stb. Ez bizony erős eltávolodás a munka magánjogától és cáfolata annak, hogy a munkajog szabatosabban csakis a munka magánjogát jelentené. Nem! Az emberi munkát és annak jogvédelmét nem szabad a mesterségesen elkülönített jogterületek szerint felparcellázni; külön magánjogi, kereskedelem jogi, tengeri jogi, közjogi, mezőgazdasági stb. munkajogviszonyt kihasítani. A munkajog legyen olyan egységes, mint az ember legfőbb értéke: a munka. És szerzőnek is legfőbb érdeme, hogy ezt az egységes magyar munkajogot foglalta rendszerbe. De a modern munkajogban azt is észre kell venni, hogy a munkaszerződés nem ellenérdekű feleket állít egymással szembe, hanem olyan „organizációs szerződés", mint a házasság, a társaság, a megbízás. Ahol nem ,,ellenfelek", hanem közös érdektől áthatott „bajtársak" működnek együtt, S a modern munkajog legfőbb feladata éppen az, hogy ezt az érdekközösséget teremtse meg. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül szerzőnek azt a disztinkcióját sem, amellyel külön kategóriákként állítja egymással szembe a „munkabéri" és a „szolgálati" szerződést, valamint a „munkavállalókat" és az „alkalmazottakat". Az állandóbb, tartósabb szolgálati viszony kétségtelenül megérdemli a jog figyelmét is (így pl. a felmondás, a végkielégítés vagy a nyereségben részesítés szempontjából); de nem változtathatja meg a jogviszony alaptermészetét. Plasztikus a szolgálati szerződésnek szembeállítása a vállalkozási szerződéssel; különösen annak hangsúlyozása, hogy a vállalkozó viseli a munka eredményes voltának kockázatát, ellenben a munkavállaló ilyen kockázatot nem visel (31. 1.). Ennek a szembeállításnak azonban ellene mond annak a bírói gyakorlatnak tudomásulvétele, hogy az alkalmazott ügynök munkabére állhat tisztán a megkötött ügyletek jutalékában (34. 1.), és hogy a munkavállaló munkabére állhat egyedül a nyereségrészesedésben, és ha nincs tiszta nyereség, akkor seminő díjazást sem kap (134. 1.). Az ilyen ügynök nem „alkalmazott", hanem önálló kereskedő és a csak nyereségben részesedő munkavállaló nem szolgálati, hanem társas vagy vállalkozási viszonyban áll. Mert mindkettő viseli munkája eredményes voltának a kockázatát. Vincenti disztinkciója a szolgálati és vállalkozási szerződés között helyes; az ellenkező bírói gyakorlat — helytelen. Arról, hogy a könyv a munkának milyen széles területét öleli fel, tökéletesen tájékoztatnak azok a fejtegetések, amelyek az alkalmazottak különböző csoportjait sorolják fel (37—46. 1.). Nem tudnám nyugodtan elfogadni a „kereskedősegéd" körülírását (39. 1.). A „kereskedelmi tevékenység" u. i. nem merül ki „a kereskedelmi ügyletek megkötésében és lebonyolításában1", mert kétségtelenül idetartozik a könyvvezetés, levelezés, raktárnoki teendő, stb. is. Nehéz ezenkívül a „tisztviselőket" a kereskedősegédek köréből kirekeszteni; különösen ha azok a segédszemélyzethez (Kt. hatodik cím) tartoznak (41. 1.). Rendkívül tanulságos és egyben eszméitető az a széles perspektíva is, amelyet a 2. § fejtegetései nyitnak, amidőn a szolgálati szerződés meg-