Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 2. szám - Magyar ár- és jegybankpolitika

68 árak emelése és a munkabérek növelése révén megtörtént. Meg kell értenünk a különbséget a nemzet nominális pénzjövedelme és a termelésben jelentkező reális jövedelme között ; tisztában kell lennünk azzal, hogy háború idején is csak azt oszthatjuk el magunk között és csak azt fogyaszthatjuk el, amit valósággal termelünk. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy a nemzeti jövedelemnek a statisztika által kimutatott összege évről-évre növekszik. A nemzeti jövedelemnek ebből a növekvő összegéből le kell vonnunk azt, ami a honvédelem célját szolgálja ; a maradvány az, amiből meg kell élnünk, ez pedig mindenképpen kevesebb, mint amennyi normális időkben rendelkezésünkre áll. Ezt a maradványt pénzügyi fondorlatokkal megnövelni nem lehet. Én az árak eddigi emelkedésében befejezését látom annak a hosszú, nehéz harcnak, amelyet a magyar mezőgazdaság az európai piac árszintjének az eléréséért több mint egy évtizeden át folytatott. Ebben benne foglaltatik a válasz arra a kérdésre is, hogy miért nem stabilizáltunk hamarabb, miért nem stabilizáltunk rögtön a háború kitörésekor, ahogyan ez Németországban történt. Azért nem stabilizáltunk és nem is stabilizálhattunk, mert az árrendszerünk nem volt egyensúlyban. A mezőgazdaság árkrízise a nemzeti jövedelem eloszlásába és ezen keresztül egész gazdasági életünkbe olyan diszharmóniát vitt bele, amely — valamennyien emlékszünk — egy egész évtizeden keresztül állandó társadalmi nyugtalanság és politikai feszültség állapotában tartotta a nemzetet. Nem mondom, elméletileg ebben az állapotban is lehetséges volt a stabilizálódás, de ez azt jelentette volna, hogy egyensúly helyett diszharmóniát, nyugtalanságot és feszültséget stabilizáltunk volna ; és emellett állandósítottuk volna export javaink csereértékének azt a devalválódását is, amely a háború első két évében bekövetkezett. Mindez nyilvánvalóan helytelen és észszerűtlen lett volna. Észszerűen a magyar gazdaságpolitika csak egy utat járhatott : meg kellett ragadnia az alkalmat arra, hogy a jövedelemeloszlás egyensúlyát helyreállítsa és csak aztán törekedhetett arra, hogy a helyreállított egyensúlyt stabilizálja. Akik ezt a magatartást kritizálják, rendszerint Németország példájára utalnak, ahol az árak a háború kitörése óta valóban alig változtak ; ez a hivatkozás helytelen. Németországot, a hatalmas területű nagy államot nem lehet összehasonlítani velünk. A német gazdaság — elsősorban éppen méretei nagyságánál fogva — az európai piac árszintjétől nem függ ; ellenkezőleg, az európai piac áralakulása függ a német közgazdaságtól. Németország mezőgazdasági importállam és ennek folytán módjában volt, hogy mezőgazdasága életszintjét a válság idejében is magasabb fokon tartsa, mint ahogy ez másutt — nálunk is — történt. Érthető, hogy ebben a helyzet ben Németország hamarabb tudott stabilizálódni, mert hamarabb tudott a belső frontján egyensúlyt teremteni ; de ehhez is idő kellett. Emlékezünk, hogy az ú. n. „Preisstop" csak 1936-ban, tehát három évvel a regenerálódás megindulása után lépett életbe