Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 1. szám - Csendes társasági szerződések a gyakorlatban

51 köteles megőrizni. Minden sertéstartó köteles 1942 március 5-ig, ill. július 5-ig bejelenteni, hogy állományából hány sertés van hizlalás alatt. (102.730—• 1141. K. M. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 5.) A géperejű bérkocsival való közlekedés korlátozására vonatkozó ren­delkezések módosíttattak. E szerint hétköznapokon este 23 óra 30 perc és reggel 7 óra között, továbbá vasár- és ünnepnapokon tilos a fuvarozás. A tilalom alóli kivételek lényegében megegyeznek a korábbi rendeletben (v. ö. G. Jog 1941. évi dec. havi szám 629. old.) foglalt kivételekkel. Géperejű bérkocsival csak a városnak vagy községnek középpontjától légvonalban számított 100 km -es sugarú területen szabad fuvarozni. (178.000/1941. K. M. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 4.) A termelői íakészletek bejelentését a 291.595/1941. F. M. sz. rendelet (Bp. K. 1941. dec. 19.) olymódon szabályozta újból, hogy a szerfa, tűzifa, faszén, tölgy- és luckéreg készletek tekintetében a 3000/1941. M. E. sz. rendeletben említett bejelentést nem a földmívelésügyi miniszterhez, hanem a kitermelés helye szerint illetékes m. kir. erdöfelügyelőséghez kell megtenni. A motorkerékpár-gumiabroncsok elidegenítéséhez nem szükséges a kereskedelmi és közlekedési minisztérium engedélye akkor, ha az abroncsot azzal a motorkerékpárral kívánják elidegeníteni, amelynek felszereléséhez tartozik. (8560/1941. M. E. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 11.) Sertést, továbbá Sertészsírt, szalonnát, baromfizsiradékot, étolajat, étel­zsírt és olvasztott vajat súlyra való tekintet nélkül a község (város) terü­letéről csak a községi elöljáróság által kiállított szállítási igazolvánnyal szabad elszállítani vagy elszállíttatni. A Budapest—ferencvárosi vágóhidak és állatvásárok területéről akár Budapostre, akár az ország egyéb területére csak a Budapest polgármestere által kiállított szállítási igazolvány alapján szabad sertést vagy zsiradékfélét szállítani. Az ország egyes részei zsiradék­ellátásának biztosítása végett a közellátási miniszter a szállítási igazol­ványok kiadását egyes községek (városok) vagy vármegyék területén meg­tilthatja. (8740/1941. M. E. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 12.) A hentesáruk készítését újból szabályozta — a vonatkozó rendeletek hatályon kívül helyezésével — a 8760/1941. M. E. sz. rendelet. (Bp. K. 1941. dec. 12.) Kávépótszerek készítéséhez a 170.400/1941. F. M. sz. rendeletben emlí­tett anyagokon felül a pörkölési zamat emelése céljából járulékos anyagként legfeljebb 5% mennyiségben szőlőmagot is szabad felhasználni. (257.796— 1941. F. M. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 12.) A bőrtalpú lábbeli beszerzésére jogosító zöldszínű utalványt iparosnál vagy kereskedőnél, vagy kereskedő-iparosnál 1941 december 31-ig csak akkor lehet beváltani, ha az utalványt 1941 szeptemberében állították ki. (605.149/1941. K. M. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 14.) Élő- és vágottsertést, továbbá szalonnát, hájat és olvasztott disznó­zsírt a visszafoglalt délvidéki területről az ország más területére, vagy — szalonna kivételével — az ország más területéről a visszafoglalt területre csak a közellátási miniszter által kiadott szállítási igazolvány alapján szabad szállítani. (9040/1941. M. E. sz. r., Bp. K. 1941. dec. 20.) Munkabér- és fizetésemelés. 1941 december 1-től kezdődő hatállyal újra szabályoztattak a munkabérek az iparban (kereskedelemben), vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom