Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - Háborús adózási kérdések

610 amelynek képződése a polgári konszolidációnak mindenkor előfeltétele volt. Ahol a polgárság takarékos, vagyonos, kulturált és független, ott mentes a szélsőségektől, ahol a polgárság elszegényedik, ott az elkeseredés lesz úrrá, ott megszűnik a független világszemlélet és talajt nyer az izgatás és a demagógia, Napjainkban is látjuk, hogy a polgári társadalomban vannak profitéhes emberek, akik meg nem engedett eszközökkel jutnak hirtelen vagyonukhoz. Ezeknek megadóztatása s hirtelen szerzett vagyonuknak akár egészben való igénybevétele ellen kifogást senki sem emelhet, sőt e téren az erélyes lépések közmegnyugvással fognak találkozni. A közvélemény egyöntetű abban, hogy háborús időkben nem engedhető meg a hirtelen vagyonszerzés, mert az csak a közönség rovására történhet. A „hadinyereség" néven emlegetett háborús vállalkozási nyereségek megadóztatása éppen ezért mindenkor kormányfeladat volt és kellett is hogy legyen. Az 1916. évi XXIX. tc. az első világháború idején megadóztatta azt a jövedelemtöbbletet, amely a természetes és jogi személyeknél 1914—15—16. háborús években a békebeli jövedelmekkel szemben előállott és ezt tette nyíltan azzal az indokolással, hogy a háborúnak a jövedelem és vagyon eloszlására gyakorolt hatása sohasem volt olyan szembeszökő a múltban, mint éppen 1916-ban és általánossá vált az a felfogás, hogy azok, akiknek vagyoni vagy jövedelmi viszonyai a háború alatt javultak, gazdagodásuk arányához képest fokozottabb mértékben vonassanak be a közterhek viselésébe. Ez a törvény a hadinyereségekre azok 5—45%-ig terjedő hadinyereségadót rótt ki. A hadinyereségadót akkor mindenki indokoltnak tartotta, mert sem a nyersanyagok beszerzési ára nem volt limitálva, sem a vállalkozások haszonkulcs kalkulációja nem volt szabályozva és így a vállalatok haszna az utánpótlási árak alapulvételének lehetősége mellett korlátozás nélkül emelkedhetett. Az adóztatás mai rendszerében azonban ilyen jövedelemtöbblet nem mutatkozhatik. Az árkormánybiztosság statuálásával ugyanis a kereskedelmi és az ipari haszonkulcs számítása korlátozott, állami ellenőrzés alatt áll s így sem a nyersanyagot szolgáltató termelő, sem az azt feldolgozó ipar, sem a kereskedelem nem kalkulálhatja árait tetszés szerint, hanem csak az árkormánybiztosság által engedélyezett haszonkulcsok mértékéhez képest. A mai helyzetben tehát nem kerülhet sor arra, hogy a tényleges vagy fiktív utánpótlási ár szolgáljon az üzleti haszonkulcs kiszámításának alapjául, miután a haszonkulcsot az árkormánybiztosság szakmánként a termelőtől a fogyasztóig megállapítja s ezáltal gátat szab az árak korlátlan emelkedésének s így egyúttal az 1916. évi értelemben vett hadinyereség keletkezésének is. Azok a nyereségek, amelyek az árkormánybiztosság által megszabott árakon felüli eladásoknál keletkeznek, kétségkívül illegitim hadinyereségek, mert a háború okozta nyersanyagszükségre vezethetők vissza, — s ezek ellen a kormányzat minden törvényes eszközzel küzd is s az illetékesek által fekete piacnak nevezett adásvételt a