Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 9. szám - Az értékkülönbözeti tartalék

járhat, mert a törvény „nem. ad arra jogot az adókivető hatóságnak, hogy a mérlegben ki nem mutatott nem realizált nyereséget megadóztassa'" . Nehéz e megállapításokkal szembeszállni akkor, ha egyedül a 14. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket olvassuk, mert a könyvelésnek sokféle módja van és mert adott esetben a „nyilvántartási" Í3 lehet üzleti könyv. A „terhek közé beállított értékkülönbözeti tartalék" tehát a vállalat számadásainak keretében sokféle módon elképzelhető, mert az üzleti könyvek türelmesek és a könyvelő találékony. Mégis előre kell bocsátanunk azt a tényt, hogy úgy a könywiteltan szabálya, valamint a gyakorlati könyvelés „tartalék" és „nyilvántartás" alatt az elszámolásnak két egymástól lényegesen különböző módját érti, a 14. § (2) bekezdése pedig szószerint: „a terhek közé beállított értékkülönbözeti tartalék"-ról rendelkezik. A vitás kérdés megoldásánál azonban döntő jelentősége annak van, hogy a 14. § (2) bekezdése a 13. § 6. és 7. pontjaival szerves kapcsolatban áll és a 13. § 6. és 7. pontjaiban foglalt rendelkezések a 14. § (2) bekezdésének rendelkezéseit nemcsak a törvényszerkesztés sorrendjében, hanem annak gyakorlati alkalmazásában is megelőzik. A főszabály a 13. § 6. és 7. pontjaiban van lefektetve és a 14. § (2) bekezdése abból folyik. Alkalmazására tehát csak akkor és csak abban a mértékben kerülhet sor, ha a 13. § 6. és 7. pontjainak a rendelkezéseit az adómérleg felállításánál már alkalmaztuk és aminő mértékben azokat alkalmaznunk kellett. Ha tehát a 14. § (2) bekezdését helyesen akarjuk magyarázni, akkor előbb a 13. § 6. és 7. pontjaiban foglaltakkal kell foglalkoznunk, mert csak ezek segítségével fogunk helyes eredményt elérni. A 13. § 6. és 7. pontjainál pedig elérkeztünk az 1940:VIT. törvény legérdekesebb, legtöbbet kifogásolt és a társulatok adóztatásában új korszakot alkotni szándékolt rendelkezéséhez. Az 1940: VII. törvény ugyanis az 1922: XXIV. törvény vázára lett felépítve. Üj rendelkezéseinek legfőbb célja a javaslat indokolása szerint az volt, hogy az adóköteles nyereség kimunkálását szilárdabb alapokra fektesse. E célját elsősorban a még nem realizált, nyereségek megadóztatásával kívánta elérni, mert a látszólagos nyereségek adómentességét a társulati adóztatás legnagyobb hibájának minősítette. A törvény alkotójának ezt az elgondolását azonban a pénzügyi bizottság a 14. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel felborította, de a 13. § 6. és 7. pontjaiban foglalt rendelkezés teljesen tárgytalanná válik akkor, ha a 14. § (2) bekezdését úgy magyarázzuk, hogy a látszólagos nyereség adómentességéhez elegendő az, ha a vállalat arról egy a mérleg eredményétől független nyilvántartási számlát vezet, vagy éppen egy a könyveléstől is független kimutatással is megelégszünk. Ilyen törvénymagyarázáshoz csak akkor juthatunk el, ha azt, ami az 1940:VII. törvény leglényegesebb újítása volt, teljesen figyelmen kívül hagyjuk és arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a tör-