Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1942 / 8. szám - Értékállandósági kikötések sorsa a m. kir. Kúria újabb gyakorlatában
489 1942. és C. I. 715/1942. sz. ítéleteken kívül 1. a C. I. 56/1942. sz. ítéletet.) A most említett ügyek egyikében hivatkozik a Kúria a 87. sz. polgári teljes-ülési határozatra is, amely szerint a baleset folytán megítélt járadékot az általános gazdasági viszonyokban beállott változás alapján csak akkor lehet felemelni, illetve leszállítani, ha a marasztalásban meghatározott pénznem értéke lényegesen megváltozott. Ámde a pengő értéke nem változott (C. I. 715/1942.). Ezután a rövid kitérés után, amely pengőkötelmeknek nem értékállandósági kikötés, hanem egyéb alapon való felértékelésére irányuló igényekben kialakulófélben levő bírói joggyakorlatra kívánt rámutatni, térjünk vissza a tulajdonképpeni tárgyunkhoz: a záradékkal ellátott pengőkötelmek kérdéséhez. Az egészen általánosságban mozgó, fentebb említett kikötések mellett a gyakorlatban aranyzáradékot tartalmazó, továbbá indexszámokra utaló kikötésekkel találkozunk. A meglehetősen nagyszámban bíróságaink elé kerülő aranyzáradékos perek kiözül a m. kir. Kúria az egyikben nem régen hozott ítéletet és annak indokolásában a pengő értékelését illetően igen figyelemreméltó és határozott megállapításokat tett (C. VII. 1064— 1942.). Az adásvételi szerződésben foglalt kikötés szerint „egy aranypengő alatt 0.26,315.789 g fínomarany értendő és annak egyenértéke fizetendő átvevő által a mindenkor érvényben levő törvényes fizetőeszközben" . Az indokolás megállapítása szerint ez a kikötés nem valóságos arany értékének a szolgáltatására irányul, hanem a pengő értékének az aranyhoz viszonyított csökkenése esetére bizonyos érték állandósítására, tehát a pengő valorizálására irányul. Idézi az indokolás az aranypengőrendeletnek (4560/1931. M. E. sz. rendelet és az ennek módosítása tárgyában közzétett 4600/1931. M. E. sz. rendelet) az aranypengő és a pengő értékviszonyát megállapító rendelkezéseit és megállapítja, hogy ezek szerint a jogszabályalkotó hatalom magának tartotta fenn azt a jogot, hogy határozzon afelől, hogy az ország gazdasági helyzete valamely időpontban indokolttá teszi-e azt a megállapítást, hogy az aranypengő és a pengő között oly diszparitás állt be, mely azt teszi szükségessé, hogy az aranypengő többé ne egy pengővel számíttassák. Különösen fenntartotta azt is, hogy azt az időpontot, melyben a számítás eddigi módja megszűnik — meghatározza. Ennek a fenntartásnak alapja — folytatja az indokolás — egyfelől kétségtelenül az, hogy az értékmérő és forgalmi eszköz gyanánt szolgáló pénz értékének meghatározása közjogi jellegű rendelkezés, mely a törvényhozást, esetleg átruházott hatáskörben a magyar királyi minisztériumot illeti, másfelől pedig az, hogy csak az ország gazdasági életét vezető, irányító szervek és csak a gazdasági élet egészének menetét befolyásoló adott körülmények és a pénzérték változásából az ország gazdasági életében beálló következmények mérlegelésében lehetnek abban a helyzetben, hogy az említett diszparitás bekövetkeztét és ennek idejét megállapítsák. Az itt szóbanforgó kérdés