Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Csendes társaság vagy alkalmi egyesülés!

358 felelős szerkesztőnek kell minősíteni azért, mert az egyik lapot valóságban ő szerkesztette. A felelős szerkesztői minőségnek egyedüli ismérve a szerkesztőség tagjának ilyen minőségben történt kötelező hatósági bejelentése és e bejelentés hatósági tudomásulvétele, emellett közömbös a lap összeállításában való közreműködés mértéke, a betöltött munkakör minősége és a belső rangszervezet. (C. II. 59/1942.) — (100.) Felperes mint utcai újságárus (rikkancs) lépett alperes szolgálatába. Munkájáért inapi fizetést és az eladott lapok után naponként kiszolgáltatott jutalékot kapott. A semmiféle szakképzettséget nem igénylő, e munkakörben végzett szolgálatok alapján felperest nem lehet az 1910/1920. M. E. sz. rendelet hatálya alá eső kereskedősegédnek s illetve tisztviselőnek tekinteni. Igaz, hogy a felperes a lapárusítás mellett az alperesi vállalat újságárus osztályán a tisztviselőknek egyes irodai munkákban segédkezett, ezt azonban önként tette s munkájáért a tisztviselők részéről borravaló jellegű díjazásban is részesült. E munkáknak alperes tudta és rendelkezése nélkül való elvégzése által felperes nem vált az alperes tisztviselőjévé. (C. II. 490/1942.) — (101.) Felperes bűntett gyanúja miatt 1939 májusától 1940 januárjáig előzetes letartóztatásban s emiatt az alperes banküzletéből — ahol 1913-tól mint tisztviselő állott szolgálatban — távol volt. E tényállás kimeríti a K. T. 59. §. 4. pontjában meghatározott azonnali elbocsátási okot. Abban a kérdésben, hogy alperes az elbocsátásra alapul szolgáló okot kellő időben érvényesítette-e, nincs jelentősége annak, hogy felperest már 1939 májusában tartóztatták le és alperes csak 1939 szeptemberében szüntette meg a köztük fennállott jogviszonyt, mert a felperes még ebben az időben is még letartóztatásban és az üzlettől távol volt, távollétét a saját hibájából bekövetkezett letartóztatás munkaadójával szemben nem tette jogossá és menthetővé, az azonnali elbocsátásra jogosító ok tehát ebben az időben is fennállott. A K. T. 59. §-ának 4. pontja az üzlettől három napnál tovább tartó távollétet jelöl meg azonnali elbocsátási okként, tehát minél hosszabb a jogos ok nélküli távollét, cmnál erősebb és súlyosabb okul szolgál az elbocsátásra. Abból, hogy az alperes az elbocsáttatásáig járó illetményeit felperesnek kifizette, nem lehet arra következtetni, hogy a felperes vétkes mulasztását megbocsátotta, mert a szolgálati viszony tartama alatt esedékessé vált illetményekhez a felpei'esnek joga volt. (C. II. 525/1942.) Nyugdíj. — (102.) A munkaadó általában csak a nyugdíjszabályzatban, vagy a szolgálati szerződésben kikötött mérvben köteles a nyugdíjat szolgáltatni. Ebből következik, hogy az igényjogosult a neki ekként járó nyugdíj összegének felemelését azon a címen, hogy az a létfenntartására elégtelen, vagy az életszükségleti cikkek megdrágultak, rendszerint nem követelheti. Más az eset akkor, ha a munkaadó csak általánosságban vállalt nyugdíj kötelmet és a nyugdíj mennyiségére vonatkozó ígéret, vagy megállapodás hiányában a nyugdíj összegét a bíróság bizonyos körülményekhez mérten a felek gazdasági, vagy egyéb viszonyaihoz szabva állapította meg és utóbb ezek a szolgáltatás mennyiségének meghatározására döntő befolyással volt tényezők lényegesen megváltoztak. Az ilyen eset alapot ad a Pp. 413. §-ának alkalmazására és a nyugdíj összegének az